A másolt kiadás
Pelbartus de Themeswar: Sermones Pomerii de sanctis I-II., Augsburg, 1502.
RMK III. 104. (OSzK: FM2/27), cf. MKSz 1960. 430.

Az ettõl való eltéréseink egyértelmû íráshibák javításai; lábjegyzetben csak a szócserébõl adódott hibák javítását regisztráljuk (pl. PA 001.B), ill. ha a helyes olvasat megállapításához másik kiadást használunk. (Pl.: Univ. Inc. 758: Hagenau 1500; RMK III. 21, RMK III. 25/c (Augsburg).)

A digitális kötet szerkezete

Minden sermo külön file-ba kerül, melynek elnevezése: a kötet nevét rövidítõ két nagybetû; space; a beszéd száma arab számokkal, két- vagy háromjegyûvé kiegészítve az elején nullákkal, attól függõen, hogy a kötet beszédeinek száma eléri-e a 100-at; a szám után pont. Elõfordulnak Pelbárt köteteiben számozatlan szövegek, legendák. Ezeket is külön file-ba tesszük, a megelõzõ sermo jelét használva file-névként, pont nélkül, kis „a” (aztán „b” stb.) betûvel, pl.: PA 072a (ezekben a szövegekben nemigen szerepel a tabulában kiemelt tárgyszó, s általában nincsenek is nagybetûkkel tagolva; ha mégis jónak látszik valamit szerepeltetni a tabulában, használjuk az egész szövegre vonatkozó jelölést a locus-oszlopban!).

Az élõfej megegyezik a filum nevével, kiegészítve a beszéd – esetleg rövidített – címével, s a lábjegyzet betûméretével írjuk (10-es). Az élõláb középen az oldalszámot tartalmazza.

A szerzõ neve, a kötet címe, a köteten belüli sermo-szám (sokszor csak az õsnyomtatvány fejlécében szerepel!) alkotja az elsõ bekezdést; ezt szögletes zárójelbe tesszük, s utána üres sor következik. A szövegegységünk elején szereplõ címet lemásoljuk, ez után is üres sor következik; mindezt félkövér betûvel szedjük.

A bevezetõ idézet, a thema dõlt betûs, mint minden idézett szöveg. A hivatkozás itt is, mint mindenütt félkövér és aláhúzott. A bibliai hivatkozásokban szereplõ rövidítéseket nem egységesítjük, és nem is oldjuk fel a fõszövegben.

A szöveget tagoló maiusculákat normál zárójelben írjuk, normál betûvel, mindig az elõzõ egység végén (elkerülendõ a gép automatikus bekezdés-jelölését). Utána mindig új bekezdést csinálunk (a digitális keresés megkönnyítése kedvéért). A thema után üres sor következik, s nem kezdjük beljebb az új bekezdést, miként üres sor után soha.

Íráskép, helyesírás

Szimpla sorközzel, 12 pontos betûvel írunk, balra zártan (kivéve a versidézeteket; ezeket külön sorokba tördeljük). A klasszikus latin helyesírást használjuk. Finály Henrik szótárát követjük (minthogy magunk is, de fõként reménybeli fölhasználóink ehhez férünk hozzá legkönnyebben), kivéve: nálunk nincs „j” betû, úgyhogy pl. subjicio helyett subicio-t írunk (ld. még 11. pont). A Finályban nem szereplõ szavakat megpróbáljuk középlatin szótárakban megkeresni; a föl nem talált szavak után zárójelben kérdõjelet írunk. Röviden: csak igazoltan létezõ szavakat írunk le minden további nélkül, s ha olvasati bizonytalansággal találkozunk, javasolt megoldásunk után szintén zárójeles kérdõjelet teszünk. Külön figyelmet érdemel a ’-tempt-’, ill. a ’-tent-’ tövek megkülönböztetése.

„In Veteri Testamento” – a vetus –i tövû itt, mint még pl. a középfokú ablativusok: in superiori loco etc.

q2 = quia
(quare csak kérdõ névmás lehet, ezt a nyomdászok általában kiírják)

A felosztások pontjait, a distinctiókat pontokkal indítjuk, a sorok végén nincs írásjel. A fõ dilatatiót a tükör szélén kezdjük, a kisebbeket beljebb kezdéssel. Nincs üres sor körülöttük. A distinctiók címeit félkövérrel szedjük, pl.: Circa primum principale de sanctitate eius est dicendum ... A szövegtagolást (primo, secundo etc.) ha hosszabb egységeket választanak el, új bekezdéssel, ha rövidebbeket, a tagoló szavak félkövér szedésével érzékeltetjük.

A minusculás római számokat maiusculákkal írjuk, és egyszerûsítjük, pl.: iiij = IV.

Írjuk így: acedia, ad invicem, adquirere, Apocalypsin, colobium, diffinitio, elemosyna, etiamsi, evangelizare, ex quo, fidedignus, Genesin, gratiarumactio, Hebraicus, Hexaemeron, nuncius, parvipendere, Pharao, quattuor, quoad, quomodo, rettuli, saeculum, scaenum, seipsum, summopere, teipsum, terraemotus, umquam, utpote!

Minusculával írjuk: beatus, sanctus. Kivételek: Spiritus Sanctus, Sancta Trinitas, Sacra Scriptura, Scriptura (ha a Bibliáról van szó), Beata Virgo Maria, Hugo de Snacto Victore etc. Maiusculával írjuk az Ecclesia szót, ha az Anyaszentegyházat jelenti (s nem templomot pl.), de a belõle képzett mellékneveket nem (annak ellenére, hogy pl. Christianus, Romanus etc. maiusculás). Szintén nagybetûvel még: Decalogus, Dominica, Quadragesima(le), Infernus, Paradisus, Purgatorium; de: caelum kicsivel. A ’glossa’ szót csak akkor írjuk maiusculával, ha a Glossa ordinariára vonatkozik.

A szómagyarázatokban a magyarázatot ’ jelek közé tesszük, pl.: Bethlehem ’domus panis’.

Pelbárt saját mûveire való hivatkozásaihoz rövidesen hiperhivatkozásokat kapcsolhatunk, ezért ezeket * jelek közé tesszük; a capitulumra vonatkozó nagybetûket ilyenkor idézõjelbe tesszük, pl.: Vide in *sermone secundo de virginibus „G”*.

A központozási jeleket a magyar helyesírás szabályai szerint használjuk. Szó szerinti idézetet kettõspont vezet be; a (coniunctivusos) függõ kérdések vesszõvel, kisbetûvel kezdõdnek, a fõmondati (indicativusos) kérdések elõtt kettõspont van, nagybetûvel kezdõdnek és kérdõjellel végzõdnek. Az õsnyomtatvány kettõspontjai többnyire vesszõk; ne vigyük túlzásba a mondatokra bontást; inkább használjunk pontosvesszõt is. Nem kell túl sok vesszõ ilyen kifejezésekben: ..., eo quod; O anima mea, ...; Primo qua ... Az „id est”-formula után nem kell kettõspont.

Idézetek

A bibliai idézeteket visszakeressük, s locusukat a stuttgarti Vulgata-editio rövidítései szerint a lábjegyzetben tüntetjük fel az idézett szöveget záró írásjel után; sokszor tehát „etc.” után. (Ügyeljünk arra, hogy a lábjegyzetre utaló szám ne legyen se kurzív, se aláhúzott, se félkövér.) Az idézetben szereplõ rövidítéseket feloldjuk a Vulgata Clementinában megtalált szöveghelynek megfelelõen, minden megjegyzés nélkül. Ha Pelbárt idézete jelentõsen eltér a megtalált locus szövegétõl, ezt a lapalji hivatkozás elõtt „Cf.” betûkkel jelöljük. Ha Pelbárt locus-száma (vagy akár a könyv is) eltér a megtalált szöveghely locusától, ezt a lábjegyzetben az eltérõ szám vastag betûs szedésével jelöljük. A bibliai nevek írásmódjában a Vulgata Clementinát követjük: http://vulsearch.sourceforge.net/gettext.html .

A nem-bibliai hivatkozások neveinek és címeinek rövidítéseit lehetõleg feloldjuk, a mûcímeket – ha megbizonyosodtunk annak címként való használatáról – maiusculával kezdjük, a szerzõk neveit a mondatba illesztéshez képest ragozzuk. A legenda, legitur, Ecclesia canit, versus, doctores communiter kifejezések is többnyire hivatkozások, eszerint jelöljük õket. A név nélkül szereplõ „ubi supra”, „ibidem”, „idem” megjelöléseket csak akkor emeljük ki, ha ez a locusmegadás új elemet is tartalmaz, pl.: Bonaventura ubi supra dist. I. q. I.

A (kánon)jogi hivatkozásokban megtartjuk a középkori gyakorlatot, csak egyes szavak rövidítésének mértékét egységesítjük, miként a teológiai irodalomra vonatkozó hivatkozásokban is. Az incipit szavát vagy szavait (hiszen a szövegbe nem illeszkednek) idézõjelbe tesszük, és maiusculával kezdjük. Példák: dist. X. „Quis nesciat” Innocentius dicit: …(Decretum Gratiani, prima pars; a distinctio-szám és az incipit között szerepelhet q. + szám és c. + szám is; a „c.” = canon = caput = capitulum) XVI. q. I. „Sunt quaedam”(Decretum Gratiani, secunda pars; a kezdõ puszta szám a causát jelöli; az incipit elõtt szerepelhet „c.”) de poenitentia dist. III. „Sane” et c. „Irrisor” (Decretum Gratiani, secunda pars, 33. causa, 3. quaestio mint önálló tractatus De poenitentia címmel; „c.” helyett § is szerepelhet; a „de pe.” rövidítést tehát oldjuk föl) de consecratione dist. IV. „Prima igitur” vagy:de consecratione dist. III. c. ultimo(Decretum Gratiani, tertia pars = De consecratione)
Ambrosius de consecratione dist. II. c. [„Omnia quaecumque”]: Omnia – inquit – quaecumque …
(Itt az incipit szavai megegyeznek a Pelbárt által idézett mondat elsõ szavaival, tehát nem írja le õket kétszer, locusjelölésként, majd idézetként is; ezért célszerû a locust jelölõ incipitet szögletes zárójelben elõrebocsátani.)extra de haereticis c. I.
extra de summa Trinitate et fide catholica c. „Damnamus” (Decretales IX. Gregorii = Liber extra; ezért nem kell pont az „extra” szó után, noha szokták ezeket extravagantesnak is nevezni) Clementina de reliquiis et veneratione sanctorum c. „Si Dominum” (Clementinae epistolae decretales) C. de episcopali audientia L. „Nemo” (Codex Iustiniani; a „C.” constitutiót jelent)ff. de origine iuris l. II. § „Exactis” li. I. (Digesta = Pandectae; l. = lex (?))in Authenticis § „Sedebunt” (Liber Authenticorum = „authenticae constitutiones” a neve, miután a Codex constitutiói után beillesztik, = Novella)

Még egyszer a rövidítésekrõl

Mind a teológia, mind a jogi hivatkozásokban a következõképpen rövidítjük a szövegegységekre vonatkozó szavakat:
dist. = distinctioc. = capitulum (etc.) ar. = articulus q. = quaestio Ps. = Psalterium, Psalmus L. tit. = titulus

Feloldandó rövidítések a hivatkozásokban pl.:
ser. = sermo omel. = homilia lec. = lectionepar. = parte

Mutatók (tabulae, indices)

A Tabula aucta egyrészt a másolt kötetek tabula alphabeticáiban szereplõ anyagot tartalmazza, bizonyos változtatásokkal: a helyesírási egységesítés következménye pl. a Christus (eredetileg Xpus), a Catherina (Katherina), a catena (katena) szavak betûrendes helyének megváltozása; elengedhetetlen a változtatás azon tárgyszavak (voces) esetében, amikor a betûrendbe illesztett valódi kulcsszót praepositio elõzi meg – itt mintegy megismételve elõre ki kell emelni a kulcsszót nominativusban. A locus-jelöléseket ki kell egészíteni a kötetre vonatkozó rövidítéssel, PA = Pelbartus de Themeswar: Pomerium de sanctis, Pars aestivalis; PH = Pelbartus de Themeswar: Pomerium de sanctis, Pars hiemalis. majd a hivatkozott sermo köteten belüli száma következik, természetesen nem római, hanem arab számmal, szükség esetén nullákkal két- vagy háromjegyûvé kiegészítve; a szöveget tagoló maiusculára való hivatkozás számos esetben nem csak egy betûbõl áll, hanem többnyire egymást követõkbõl, tehát hosszabb szövegrészre vonatkozik a hivatkozás – ilyenkor a hiperhivatkozás (link) csak az elsõ betûhöz vezet el.

A Tabula aucta másrészt új, a másolt kötetek tabula alphabeticájában nem szereplõ anyagot is tartalmaz; ezt a locusjelölésben használt minusculákkal különböztetjük meg a másolt anyagtól (pl.: PA: eredeti tárgyszó – pa: új tárgyszó). A felhasználó nyomon követheti, ill. tovább bõvítheti sermónként ezt a gyûjtést a locusok sorrendjébe állított (secundum ordinem locorum) tárgyszó-gyûjtemény alapján. Az új tárgyszavak megfogalmazásában igyekszünk követni, felhasználni a kortárs cédulázók módszereit, a szöveg szavaiból építkezünk elsõsorban; újításunk – mintegy kísérletképpen – mindössze annyi, hogy a tárgyszóval kapcsolatos auktoritás-hivatkozásokat is szerepeltetjük a tárgyszó végén, kötõjellel elválasztva. A kérdésszerû tárgyszavakat a kortárs cédulázók hol függõ, hol egyenes kérdésként fogalmazták meg; mi mindig indicativust használunk.
Az új tárgyszavak sorában néhány külön magyarázatot igényel: tudatosan igyekszünk regisztrálni minden olyan szövegrészt, amely – szerzõje szerint – exemplum, az alcsoportok megkülönböztetését további feladatnak tekintve. Hasonlóképpen mintegy külön gyûjteményt képeznek az Ecclesia canit kifejezéssel kezdõdõ tárgyszavak, melyek tehát valamennyien liturgikus szövegek idézetei, mindazonáltal tovább differenciálandók. Ugyanígy külön csoport a versus-gyûjtemény: ezt a csoportot azért érdemes együvé rendezni, hogy összevethessük H. Walther Proverbia sententiaeque ... címû gyûjteményével. A proverbiumok csoportja ettõl abban tér el, hogy számos esetben magunk feltételezzük, hogy a szövegben szereplõ mondat proverbium; erre a szöveg kifejezetten nem utal. Az alphabetum ut ratio divisionis típusú tárgyszó kiemelése szintén szándéka lehetett a régi cédulázóknak, azonban számos esetben elkerülte figyelmüket ezen elv jelenléte; igyekszünk minden ilyen helyet regisztrálni. Régi példa nélkül való kiemeléseink közül máris sokat ígér a képi ábrázolásokra vonatkozó depingitur, ill. imago kezdetû tárgyszavak gyûjteménye; különösen ha szem elõtt tartjuk, hogy Pelbárt nem érte meg az embléma mûfajának ma számontartott megszületését. Ritkaságképpen a kompilátor-szerzõ aktuális, saját élményen alapuló magnyilatkozásait reméljük összegyûjteni az ego szóval kezdõdõ tárgyszavak által. A feltételezhetõ elõítéletek kutatása kedvéért véljük kiemelendõnek a Iudaei, ill. a niger homo kezdetû tárgyszavakat. Végül egy dilemma: érdemes lenne-e rhetorica tárgyszó alá rendezni az ilyeneket: aenigma, antonomasia, compilare, denominatio, litotes etc.

A névmutató (Index nominum et locorum) fõ célja, hogy a szövegekben szereplõ személy- és helyneveket a kereshetõ helyesírású alakban közölje. A nevekhez fûzött zárójeles megjegyzések vagy az azonos nevek közötti különbségeket igyekeznek jelezni (pl. Bartholomaeus, Gregorius etc.), vagy elemi segítséget nyújtanak a személyek, helyek (a szövegkörnyezet által néha nehezen tisztázható) azonosításához (pl.: Callixtus, Galitia, etc.). Néhány esetben az egyenlõségjel utáni névváltozat ugyanazon személy másik megnevezésére utal (pl.: Aristoteles = Philosophus, Discipulus = Iohannes Herolt etc.). Esetenként az eltorzult névalakokat is nyilvántartjuk, feltételezve a hagyományozás változatainak kutatási szempontjait (pl.: Zalentius – Zaleucus). A szerzõnév nélkül idézett könyvek száma viszonylag csekély; itt eltekintünk a nyilvánvaló szerzõhöz kötésektõl is (pl.: Iohannes Balbus: Catholicon), hiszen szándékunk az idézett könyvek-mûvek számbavétele. A legnagyobb beavatkozást e címek idézéseiben a Vitae patrum esetében kellet elkövetnünk: forrásunk rendre in Vitaspatrum alakot hoz; ez azonban annyira ellentmond valamennyi helyesírási elvünknek, hogy a hivatkozásokat következetesen in Vitis patrum-ra javítottuk…

Néhány mûcím még megfejtésre vár; a legtöbbet az Originalium liber megfejtésétõl merjük remélni, hiszen fõ célunk most a közvetlen források felkutatása.