Sokszor átkeltünk
a lustán hömpölygõ nagy vizen.
Te vidáman nézted a hullámokat,
amint kacéran kergetőztek,
lágyan simogatva, ölelve egymást;
s a mélyben tûntek el.
Ezer és ezer mámoros pillanat…

Szorosan fogtam kezed,
s figyeltem én is örök harcukat.
Ahogy nyakukat a vízbõl emelve,
fuldokolva, elbukva, vad küzdelemben
egymást felfalva sodródtak tova;
mint elbûvölő, de ostoba erő;
múlt, jelen
és végtelen jövő.

Vissza