Szél

Süvit a szél…
nekivadulva
Tombol a szédült tavaszhozó
Lobogva hull le
szédítõ mélybe,
lecsap a völgybe
nekihevülve,
Recseg a jég és olvad a hó.

Erdei vadnak
Túrja a szõrét
lódul a magasba fel
szökken az ágra
zúgva cikázva
szemed sem érheti el.

Csattanó ökle
csobban a vízbe
kavarva örvényt, mélyre hatol
Bukva merülve
tajtékon ülve
hullámok hátán úgy lovagol

Falusi házak
remegve állnak
söpörve róluk a sok cserép
Lecsap a porba
udvaron forrva
Futnak az ólba, nincs menedék!
rikoltó ének
repül az égnek
reszket a föld és tombol a lég.

Örömét fújja
újra meg újra
Lódul a karja, messze kiált!
Döng dübörögve
cserdíti egyre
csattogó hangú száz ostorát.

Fussunk utána
felkapunk rája
sörénye fényén kapaszkodunk
süvítve põrén
lobogó szõrén
szélvágta útján messze jutunk.

Ugorj hát bátran
süvítõ lángban
hangja ha csattan, meg ne ijedj
Szorítsd a hátát
tomboló táncát
Suhanó szárnya már a tied.

Sivít a társa
szárnysuhogása
hátára szökve gyere velem
Felhõt kaszálja
tépi , cibálja
Táncol a párás égi vízen.
__

Futnak alattunk
tolnai dombok
Simonnak Tornya hiába vár,
távoli tájon
tavaszi szélben
Égi hajónk már messzire jár.

Felhõre kapva
zúgva lebukva
Földvári ódon csárda felett
ezüst Dunára
víg lakomára
sietek Veled.

 

Vissza