A könyv, a gondolat rögzítésének és közvetítésének e minden tekintetben konzervatív eszköze, már jó ideje halálra ítéltetett, csakúgy, mint a katedrálisok, a tornyok, a kõcsipkés falak, a múzeumok és a pacifista eszmék. A könyv, az egy helyben ülõk és a rokkantak, a múltba nézõk és a semlegesek e mozdulatlan társa, nem szórakoztatja vagy lelkesíti az új, forradalmi és harci lázban égõ futurista nemzedéket.
    A tûzvész egyre erõteljesebben mozgatja meg az európai érzékenységet. A mi nagy, tisztító háborúnk, amely minden nemzeti vágyunkat ki fogja elégíteni, megszázszorozza az olasz faj újító erejét. A futurista filmszínház, amelynek megalkotásán dolgoztunk, a világegyetem e játékos deformációja, a földi élet logikátlan, illanó szintézise, ez lesz a legjobb iskola a gyerekek számára; az öröm, a sebesség, az erõ, a merészség és a hõsiesség iskolája. A futurista film elmélyíti és fejleszti az érzékenységet, felgyorsítja az alkotó képzeletet, felruházza az értelmet az egyidejûség és a mindenütt jelenvalóság reményteljes érzetével. Így a futurista film hozzájárul majd az általános megújuláshoz, felváltja az (örökösen tudálékoskodó) folyóiratot, a (mindig pontosan kiszámítható) drámát, az (unalmas és nyomasztó) könyvet. A propaganda rákényszerít majd minket néha-néha, hogy egy-egy könyvet kiadjunk. De szívesebben nyilatkozunk meg a filmben, a szabad szavak1 hatalmas tablóin, a mozgó és fénylõ plakátokon keresztül.
   Szintetikus Futurista Színház címû kiáltványunkkal, Gualtiero Tumiati, Ettore Berti, Annibale Ninchi, Luigi Zoncada színtársulatainak gyõzelmes turnéival, a Szintetikus Futurista Színház két kötetével, amelyekben 80 színházi szinopszist adtunk közre, megkezdtük Olaszországban a prózai színjátszás forradalmasítását. Elõzõleg egy másik futurista kiáltvány már rehabilitálta, dicsõségre emelte és tökéletesítette a Varieté Színházat. Kézenfekvõ tehát, hogy életadó energiáinkkal most a színjátszás egy újabb területe felé forduljunk, és ez a film.
    Elsõ pillantásra azt gondolhatnánk, hogy az alig néhány éve született film máris futurista képzõdmény, azaz nincs múltja és nem kötik hagyományok: de mivel néma színházként jött létre, az igazság az, hogy örökölte az irodalmi színház hagyományának összes kacatját. Ezért kétségtelenül a filmre is érvényes mindaz, amit a prózai színházzal kapcsolatban mondtunk és tettünk. Fellépésünk jogos és szükséges, hiszen a film egészen napjainkig alapvetõen konzervatív volt, és úgy tûnik, az is marad, mi viszont egy sajátságosan futurista mûvészet lehetõségét látjuk benne, a futurista mûvész sokoldalú érzékenységének legmegfelelõbb kifejezõeszközét.
    Az izgalmas úti-, vadász-, háborús filmek kivételével eddig nem tudtak mással traktálni minket, csak szörnyûségesen ósdi drámákkal, drámakolosszusokkal és drámatörpékkel. Maga a forgatókönyv is, melyet rövidsége és változatossága miatt akár haladónak is tekinthetnénk, legtöbbször pusztán szánalmas, részekre szabdalt elemzés. A film végtelen mûvészi lehetõségei még kihasználatlanok.
    A film önálló mûvészet. Tehát nem utánozhatja a színpadot. Minthogy a film lényegében látvány, ezért a festészet útján kell járnia: el kell szakadnia a valóságtól, a fényképtõl, a kellemességtõl, az ünnepélyességtõl. Kellemetlenné, torzítóvá, impresszionisztikussá, szintetikussá, dinamikussá, szabadszavassá kell válnia.
    Fel kell szabadítani a filmet mint kifejezõeszközt, hogy egy új mûvészet ideális hordozójává tegyük, mely minden eddiginél határtalanabbul átfogó és mozgékony. Meggyõzõdésünk, hogy csak ezáltal érhetõ el az a sokoldalú kifejezõképesség, amely felé a legmodernebb mûvészeti kutatások törekszenek. Éppenhogy a futurista film lesz az, amely létrehozza azt a sokoldalúan kifejezõ szimfóniát, amelyet már egy évvel ezelõtt is emlegettünk A mûvészi géniusz súlya, mértéke és ára címû tanulmányunkban. A futurista film a kifejezés szolgálatában a legkülönbözõbb elemeket használja majd fel; a valóságos életbõl vett részlettõl a színfoltig, a vonaltól a képversig, a kromatikus és plasztikus zenétõl a tárgyak zenéjéig. Egyszóval festészet lesz, architektúra és képvers, színek, vonalak, formák zenéje, tárgyak halmaza és fenekestül felforgatott valóság. Új ötleteket adunk majd azoknak a festõknek a kutatásaihoz, akik ki akarják tágítani a kép határait. Munkára fogjuk a szabad szavakat, amelyek áttörik az irodalom kereteit a festészet, a zene, a zajok mûvészete irányába, csodálatos kapcsolatot teremtve a szavak és a valóságos tárgyak között.
    Filmjeink ilyenek lesznek:
    1. Filmre vett analógiák, amelyek a valóságot közvetlenül, mint az analógia egyik elemét használják fel. Ha ki akarjuk fejezni egy szereplõnk szorongását, akkor ahelyett, hogy bemutatnánk õt magát, szenvedésének különbözõ fázisaiban, egy árkokkal és barlangokkal felszabdalt hegy képével keltjük fel ugyanazt az érzést. A hegyek, a tengerek, az erdõk, a városok, a tömegek, a hadseregek, a csapatok, a repülõgépek gyakran válnak majd legkifejezõbb szavainkká. A világegyetem lesz a szótárunk.
   Példa: Különös, furcsa vidámság érzését akarjuk felidézni: egy csapat széket mutatunk, amint tréfásan keringenek egy óriási fogas körül, míg csak el nem szánják magukat, hogy ráakaszkodjanak. Be akarjuk mutatni a haragot: sárga golyók forgószelében zúzzuk szét a gyûlölet tárgyát. Ábrázolni akarjuk a Hõs félelmeit, aki elvesztette hitét az immár elföldelt semleges szkepticizmusban: úgy jelenítjük meg a Hõst, amint épp lelkesítõ beszédet tart a sokaságnak, ám egyszer csak elõugrik Giovanni Giolitti, és egy nagy villányi ízes makarónival csalárd módon betömi a száját, szárnyaló szavait a paradicsomos lébe fojtva.
    Kiszínezzük a párbeszédeket úgy, hogy egyidejûleg és gyors egymásutánban képeket adunk mindarról, ami a szereplõk fejében megfordul. Példa: Ha egy férfi épp azt mondja az asszonyának: szép vagy, mint egy gazella, akkor megmutatjuk a gazellát. Másik példa: Ha egy szereplõ azt mondja – csodálom ragyogó mosolyodat, ahogyan egy utazó csodálja egy fáradságos út után egy hegy magasából a tengert –, akkor megmutatjuk az utast, a tengert és a hegyet...
    Így szereplõinket éppen olyan jól meg lehet majd érteni, mintha beszélnének.
   2. Filmre vett versek, beszédek, elbeszélõ költemények.
    Példa: Carducci Szerelmes éneke:

Német várak felõl, mik úgy sunyitnak,
mint lecsapni készülõ sólyommadarak...

Bemutatjuk majd a várakat meg a leselkedõ sólymokat.

A templomokból, mik márványkarjukat
az égre nyújtva imádják az Urat...
...
Kolostorokból, mik falvak, városok határán
gubbasztanak, mig harangszó zörömböl,
s mint a kakukk lombtalan törzsek alján
kántálnak bajról, furcsa örömökrõl...
                              (Szervác József fordítása)

Templomokat mutatunk majd, amint fokozatosan átalakulnak könyörgõ asszonyokká, az Istent, aki örvendezik a magasban, megmutatjuk a kolostorokat, a kakukkot stb.
Példa: Carducci Nyári álom címû verse:

Éneked egyre dübörgõ zajára,
Homérosz, gyõzött rajtam a déli meleg,
s szemem álom igézte, szívem
a tirrén tájra repült a Scamandro
vizétõl ...
                              (Majtényi Zoltán fordítása)

Carduccit fogjuk mutatni, amint az akhájok tömegében bolyong, óvatosan kerülgetve a lovakat, üdvözli Homéroszt, majd betér Aiaxszal a Vörös Scamandro nevû kocsmába, s a harmadik pohár bor után a szíve – fontos, hogy dobbanásai jól láthatók legyenek – kiugrik a kabátja alól, s hatalmas, vörös labdaként lebeg a rapallói öböl fölött. Tehát filmre vesszük a zsenialitás rejtett mozdulásait.
    Nevetségessé tesszük ezzel e múlthoz kötõdõ költõk mûveit, a közönség általános gyönyörûségére átalakítjuk a legnosztalgikusabb, legmonotonabb és legszívfacsaróbb költeményeket erõteljes, izgalmas és kacagtató látványossággá.
    3. Filmre vett helyszínek és idõpontok egyidejûsége és kölcsönös egymásba játszása: Ugyanazon pillanatban egymás mellett két-három különbözõ képet mutatunk egyszerre.
    4. Filmre vett zenei hatások (disszonanciák, akkordok, mozdulatok, tények, színek és mondatok szimfóniája stb.).
    5. Jelenetekre bontott és filmre vett lelkiállapotok.
    6. Mindennapos gyakorlatok a logika felszámolására.
    7. Tárgyak filmre vett drámája. (Megelevenített, humanizált, kifestett, felöltöztetett, szenvedélyekkel felruházott, civilizált, táncoló tárgyak. – Tárgyak, amelyeket kiemeltünk megszokott környezetükbõl és teljesen szokatlan körülmények közé helyeztünk, amely kontrasztként még jobban hangsúlyozza lenyûgözõen nem-emberi szerkezetüket és létüket.)
    8. Ötletek, események, típusok, tárgyak kirakata.
    9. Grimaszok, arckifejezések stb. gyûlése, flörtje, házassága.
    Példa: egy hatalmas orr, amint csöndet parancsol az ülésezõ ujjaknak egy fül-csengettyûvel, miközben két bajusz-rendõr letartóztat egy fogat.
    10. Az emberi test irreális konstrukciójának megörökítése.
    11. Aránytalanságok drámája: Példa: egy embert szomjúság gyötör, elõvesz hát egy vékony szalmaszálat, ez köldökzsinórként megnyúlik, egészen addig, míg egy nagy tóhoz nem ér, és azt egy szuszra ki nem szippantja.
    12. Érzelmek lehetséges drámái és stratégiai fogásai.
   13. Férfiak, nõk, események, gondolatok, zenei hatások, súlyok, szagok, zajok filmre vett lineáris, térbeli, szín szerinti stb. egyenértékei (fehér vonalakkal fekete alapon megmutatjuk például a belsõ és a fizikális ritmusát egy férjnek, aki házasságtörésen kapja a feleségét és üldözi a szeretõt – a lélek és a lábak ritmusát).
    14. Filmre vett mozgó képversek (lírai értékek szinoptikus tablói; emberként vagy állatként megjelenített betûk drámája; helyesírási drámák; tipográfiai drámák; geometriai drámák; számérzékenység stb.).
    Festészet + szobrászat + térbeli dinamizmus + képversek + zaj-idézetek + építészet + szintetikus színház = Futurista filmmûvészet.
   Szétszedjük és ismét összerakjuk a Világegyetemet gyönyörûséges szeszélyeinket követve, hogy megsokszorozzuk az olasz alkotó géniusz erejét és abszolút hatalmát a világ felett.

Milánó, 1916. szeptember 11.

Filippo Tomaso Marinetti, Bruno Corra, Enrico Settimelli,
Arnaldo Ginna, Giacomo Balla, Remo Chiti

* A fordítás alapja: La cinematografia futurista. Bianco e nero 28 (1967). nos. 10–12. pp. 231–234. A kiáltvány részleteit ld. Filmvilág 30 (1987) no. 9. p. 12. A szöveg egy másik kiadását ld.: A futurista filmmûvészet kiáltványa. (ford. Sárközy Elga). In: Kenedi János (szerk.): Írók a moziban. Budapest: Magvetõ, 1971. pp. 43–48.
1 A parole in liberta szó szerinti jelentése: "szavak szabadon". A futurista irodalomfelfogás egyik alapvetô kategóriája ez: egyrészt a szavaknak a nyelvtani (szintaktikai) kötelékektôl való megszabadítását jelenti, másrészt szabad elhelyezésüket a lapfelület vizuális terében, ennek következtében a sorolvasás konvenciói nem érvényesülnek, hanem a szavak mint nyelvi elemek grafikai funkciót is kapnak. E felfogás a paroliberismo ("szabadszavasság") általános tendenciáját teremti meg, amely jelzôi értelemben a parolibero ("szabadszavas") megjelölésben konkretizálódik. Innen kapja a szabadszavas mûalkotás tárgyi–mûfaji értelemben a tavole parolibere ("szabadszavas táblakép") elnevezést, amely nagyjából megfelel annak, amit késôbb a képvers megjelöléssel illettek. (– a szerk.)