| 1. 1912. június 29-én született Erdélyben, Hunyad megyében.
Gyermekkorát Szentgyörgyválján, a legendás dák várak hajdan aranyban gazdag
vidékén töltötte. Az erdőben és az eke nyomán minduntalan régi római oszlopfők,
sírkövek bukkantak elő. Nagyapja műkedvelő régész volt, ő ásatta ki a földből a
gyermek Szőts kedvenc hátaslovát, a római kőoroszlánt is. A múlt titkait kutató
diák szintén több egymásra rétegzett kultúrát tárt föl a kőkorszaktól kezdve, a
kőoroszlán párját is megtalálta. A családi hagyomány szerint őseik már az
Árpád-kortól a faluban éltek, ahol sok legenda, babona, történet öröklődött
nemzedékről nemzedékre az emberfarkasról, az öreg Mohor boszorkányról, Bem
apóról, akivel a dédnagyapa a piski hídnál harcolt, az Avram Jancu-lázadásról,
Horeáról és más híres–hírhedt figurákról. A padlás is izgalmas
olvasmányokat rejtett: Tolnay Világlapját, a háborús Érdekes Újságokat,
a Magyar Szalon évfolyamait, bőrkötéses családi ereklyéket. Szőts István
számára a történelem nem pusztán egyszerű olvasmány volt, hanem a mindennapokba
beépülő, megélt tapasztalat, egyben tragikus életérzésének kulcsa. Hiszen
kisgyermekkorától csontokkal, sírkövekkel találkozott, s a falu és a család
legendáriuma is állandó veszélyeztetettségről árulkodott. Az első világháború
édesapjával együtt Magyarországra sodorta, édesanyja és öccse Erdélyben maradt.
Egy ideig még hazajárt szülőföldjére, földet, almáskertet akart ott művelni. A
folytonos zaklatások miatt azonban le kellett mondania ezekről a tervekről. Katonatiszt apja katonának vagy állami hivatalnoknak szánta. Be is íratta a kőszegi kadétiskolába, majd a Ludovika Akadémiára. Szőts azonban mindkét pályát ridegnek, fantáziátlannak érezte, sokkal inkább a művészetek vonzották. Verseket írt, festett, iskolai önképzőkörben szavalt, színházat rendezett. Pesten Aba Novák Vilmos és Iványi Grünwald Béla esti tanfolyamaira járt. "Kozmikus életérzése" kifejezéséhez végül mégis a filmet találta a legmegfelelőbb médiumnak, mert az lehetőséget ad "a térben és időben való korlátlan száguldásra", az "egész természet, az érzelmek legkisebb rezdülése is láthatóvá válik" általa, s emellett "fehér folt, terra incognita a művészetek földjén"1. Az örök emberi és nemzeti értékek őrzését, valamint magas művészi színvonalú közvetítését legfőbb feladatának, úttörő célkitűzésének valló tehetséges, érzékeny fiatalember 1939-ben kezdi Magyarországon 1957-ben lezárult, torzóban maradt filmes pályáját. A két évszám között – a felszabadulás euforikus pillanatát, a demokratikus újjászületés reményteljes hónapjait, majd 1956 néhány napját kivéve – az európai és a magyar történelem talán legszégyenteljesebb, antihumánus eseményei zajlottak. Szőts István életműve azért "torzó", mert ezekben a "vérzivataros időkben" is mindenkor hű maradt elveihez. De a filmrendező még fiókok mélyére sem zárhatja műveit, hogy egy jobb kor számára átörökítse őket. Mindabból, amit Szőts vissza-emlékezéseiből vagy a fennmaradt forgatókönyvekből, vázlatokból nagyszabású álmairól, terveiről tudunk, csak sejteni lehet, hogy meghiúsulásuk milyen felbecsülhetetlen értékektől fosztotta meg a magyar filmművészetet és az egész magyar kultúrát. Emberi és művészi nagyságáról néhány elkészült filmje alapján csak félrevezető, hiányos és töredékes képet kapnánk, ha portréjának megrajzolásakor nem térnénk ki részletesebben teljes életútjára, megvalósulatlan terveire is. 1939-től a magyar hangosfilm történetében is új korszak kezdődött. A megváltozott társadalmi és politikai helyzet nem hagyta érintetlenül a filmszakmát sem. Az egyre erősödő állami irányítás mind szervezeti, mind művészi szempontból lényeges változásokat követelt. Az 1938. augusztus 28-án megjelent 6090. számú miniszterelnöki rendelet értelmében a magyar filmek készítésében csak az 1939. január elsejétől működő Filmművészeti Kamara tagja kaphatott szerepet. A kamara feladata "a színművészet és filmművészet körében a nemzeti szellem és a keresztény erkölcs követelményeinek érvényre juttatása és biztosítása"2 volt. A felvételhez a pályázónak meg kellett felelnie a hírhedt 1938-as zsidótörvényben foglaltaknak. A filmrendezésből kirekesztettek helyébe lépő utánpótlásról felvételvezetői és segédrendezői tanfolyamok indításával gondoskodtak az illetékesek. Zilahy Lajos és György István köz-benjárásával ekkor került – Jeney Imre, Máriássy Félix, Morell Mihály, Ranódy László és mások mellett – Szőts István is a Hunnia Filmgyárba gyakornoknak. Hamar rádöbbent, hogy a film, amit ő abszolút művészi kifejezési formának hitt, a gyakorlatban nem más, mint a szórakoztatást kiszolgáló ipar, a mind nagyobb profitszerzés eszköze. Szőts szerencsére más szellemben dolgozhatott Zilahy Lajos Pegazus nevű filmvállalatánál. Oda osztották be gyakornoknak, naplóíróként részt vett a Kalmár László rendezte Halálos tavasz forgatásán. Néhány fiatal társával elhatározta, hogy új útra lép. Terveihez Balázs Béla A látható ember, A film szelleme, Pudovkin Filmművészet című írásai, valamint többek között Höllering Hortobágy-filmje adott ösztönzést. Erdélyi István Akadémiáján előadásokat, filmvetítéseket szervezett. "Konzervatív filmkészítőkkel és sértődős, túlérzékeny sztárokkal vesszőparipáim, a filmszerű film és a kozmikus film érdekében hadakoztam"3. Első önálló filmje egy rövid portréfilm volt: Látogatás Kisfaludi Stróbl Zsigmond műtermében (1940). Már ezzel elkezdődtek a Szőts minden további művét kísérő hányattatások. A film a szobrász G. B. Shaw-ról készült portréját is bemutatta, ezért az Angliával hadban álló Magyarország cenzúrája csak azután engedélyezte a vetítését, miután Kisfaludi Stróbl meggyőzte őket arról, hogy Shaw nem angol, hanem ír. Szőtsöt behívják katonának, részt vesz Észak-Erdély visszafoglalásában, de aztán művészi tevékenysége miatt felmentik a katonai szolgálat alól. Erdélyben felelevenednek gyerekkori emlékei, újraolvassa Nyírő József és Tamási Áron "székely kopjafás" novelláit. Nyírő Havasok könyve című kötetének karácsonyi történetéből szeretne rövidjátékfilmet készíteni. Tervét beadja Bingert Jánosnak, a Hunnia vezérigazgatójának, aki kapva kap az ajánlaton. Bingert rövidfilm helyett nagyjátékfilmre biztatja a gyakornokot. Szőts állandó kapcsolatban áll Nyírővel, s a forgatókönyv hamarosan megszületik. A kereszteletlen, nagybeteg csecsemőről, a halálos beteg asszonyról, a búcsújáró szegényekről, a börtönből karácsonykor kiszökő székelyről szóló novellákból, s a kötet más motívumaiból építkezik. Szőtsöt a halál mint a lényegi összefüggések organikus pillanata izgatja. Filmjeiben főleg ezzel összefüggésben merül fel az igazság–igazságtalanság kérdése is, mint a mindenkor egyetlen érvényes politikai és etikai mérce. Ezt élte meg gyermekként, amikor szülei tejjel itatták a tífuszos orosz hadifoglyot vagy tyúklevessel a haldokló koldust. Innen ered a szegényekkel való együttérzése is. A gyártók azonban – az 1945 előtti és az azt követő hatalomhoz hasonlóan – elsősorban propagandaeszköznek tartották a filmet, így az Emberek a havasont is. Ezért szerették volna a gonosz fakitermelőt zsidónak, a csendőrt románnak látni. Szőts azonban nem volt hajlandó az efféle változtatásokra, aktualizálásokra. A történetet eredeti helyszíneken, természetes közegben jeleníti meg. A természeti felvételeknél kivárja a megfelelő pillanatot, szintaxis-szinten sűríti a képekbe Nyírő veretes irodalmi szerkezeteit. Nem drága sztárokkal, hanem a filmbeli típusnak megfelelő arccal, karakterrel, sokszor amatőr szereplőkkel dolgozik. Így a sztárgázsit is a felvételekre fordíthatja. Színésztől világosítóig többnyire olyan lelkes fiatalokat választ munkatársnak, akik még fogékonyak az új elképzelésekre. Az elsőfilmes rendező alkotása már a bemutató előtt élénk vitákat vált ki. Az Országos Nemzeti Filmbizottság a filmszakma számos képviselőjének fanyalgása ellenére (Hamza Dezső Ákos Szíriusz és Farkas Zoltán Negyedíziglen című filmjei mellett) benevezi az 1942-es Velencei Filmfesztiválra, ahol a sematikus, hazug melodrámáktól és vígjátékoktól, valamint a politikai propagandafilmektől megcsömörlött nézők és filmkritikusok kitörő lelkesedéssel fogadják. A születő olasz neorealizmus elméletírói, köztük Carlo Lizzani és Umberto Barbaro a filmművészet autonómiájának bizonyítékaként ünneplik a filmet, saját elképzeléseik megvalósítását látják benne: forrása magas színvonalú irodalom, hősei egyszerű, hús–vér emberek, nem jellegtelen papírmasé-figurák; nem modoros sztárok, hanem ismeretlen fiatal színészek és amatőrök formálják meg őket; a párbeszédek természetesek, életszerűek, a rendező a műtermek hamis világából a való életbe vitte ki kameráját; a természet, a környezet szerves része a filmnek, amely valódi emberi sorsokat, tragédiákat mutat be a filmművészet specifikus eszközeivel, felejthetetlen szépségű, tudatosan megkomponált képekkel. Morális állásfoglalása, szociális érzékenysége, humanizmusa és a nemzetit egyetemessé tágító szemléletmódja is egyik példaképükké avatja a fiatal magyar rendezőt. Az olasz kritikusok általában épp azokat a képsorokat emelik ki, amelyeket itthon a legtöbben támadnak, és meg akarnak csonkíttatni (a túl sok rongyos favágót, analfabétát mutató, az országról negatív képet festő jeleneteket, vagy a halottszállítás "gusztustalan" képsorát). Szőts István pusztán saját megfigyeléseire és néhány hozzá hasonlóan gondolkodó munkatársára támaszkodva megvalósította azt a filmstílust, amelyet Olaszországban az 1940-es évek első felében – a haladó európai irodalmi és filmes hagyományok felhasználásával – egy egész csoport próbált kidolgozni. A külföldi siker, a velencei művészeti fődíj elnyerése után már itthon is felfigyelnek az Emberek a havasonra. Különösen a jobboldal üdvözli mint "nemzeti jellegű" filmalkotást, mely "a teljes elszakadást jelenti a zsidó múlt és a magyar jövő között"4. A baloldali Népszava ezzel szemben – és minden bizonnyal éppen ezért – "hamis népiességgel" vádolja, amiért nem "civilizációt, iskolát, kórházat és más kultúrintézményt akar a faluba és a hegyekbe, hanem romantikus ködbe burkolja a valóságot"5. Az Emberek a havasonnal Szőts fiatalon megvalósíthatta álmait. Olaszországban is kapott ajánlatot újabb munkára. A film keletkezési éve azonban egybeesett Magyarország hadba lépésével, a háború mind pusztítóbbá válásával. Kollégái többsége is ellenségesen várta Szőts második filmjét. Őt azonban a "csakazértis" indulata hajtja. 1943-ban Móra Ferenc Ének a búzamezőkről című regényéből írt forgatókönyvével pályázik. A regény pacifizmusa, valamint egyik központi motívuma, az orosz és a magyar paraszt kézfogása miatt a Nemzeti Filmbizottság kedvezőtlenül fogadja, majd amikor Szőts még arra sem hajlandó, hogy szerbbel helyettesítse az oroszt, elutasítja a könyvet. Szőtsnek további tervei is vannak. Már 1943-ban előveszi Jókai Mór Melyiket a kilenc közül? című szép karácsonyi történetét. Az Angliában élő Jókai-örökös, Grósz Bella azonban nem adja el a jogokat a "fasiszta" Magyarországnak. Szőts a Bölcsőtől a koporsóig című, a magyar népéletet bemutató dokumentumfilmről tárgyal Ortutay Gyulával. Végül 1943-ban megszületik a Kádár Kata című rövidfilm, a Kodály Zoltán feldolgozta székely népballada vizualizálása. Közvetlen természeti élmény ihlette a filmet: a Gyilkos-tóba süllyedt erdő, a víz alá került fák ágainak polipkarként lehúzó, csalóka játéka. Ehhez a látványhoz rendeli hozzá Szőts a balladát és Kodály zenéjét. "A mozgást, a képet és a zenét nem tudja összhangba hozni"6 – fogalmazza meg a film alapvető fiaskóját B. Nagy László, aki az Emberek a havason forgatásán lelkesen cipelte Szőts után a lámpákat. Szőts 1943 decemberében a Magyar Esztétikai Társaság rendezésében Nemzeti jelleg a filmművészetben címmel tart előadást a Corvin moziban, ahol zsákmányolt szovjet filmeket is vetít. Terveivel is bizonyítani szeretné, hogy tevékenysége nem írható le a "népiesség skatulyájával", s hogy könnyedebb stílusban is képes elveinek megfelelő filmet készíteni. Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma és Herczeg Ferenc Magdaléna két élete című regényének megfilmesítése foglalkoztatja. Megveszi a jogokat, a Herczeg-regény forgatókönyvét – az író közreműködésével – meg is írja. A német megszállást követően azonban már nem tudja megcsinálni a filmeket. 1944-ben bombázások közepette a szigligeti vár környékén forgatja viszont a Tűz a hegyent, Gárdonyi Géza Hegyen égő tűz című lírai szerelmi történetéből. A nyilas hatalomátvétel után azonban ez a munka is félbeszakad. Az érzelmes történet nyolc–tíz variációban felvett, tökéletes műgondról tanúskodó muszterei az apokaliptikus világgal szemben felmutatott küzdelem jelképei lettek. Mementók a megmaradásért és az értékek megőrzéséért. A felvett anyagot a háború után hadizsákmányként lefoglalták. Egy része a nyolcvanas évek elején előkerült, a film befejezésére azonban már gondolni sem lehetett. Szőts a háború alatt is a jövőt tervezi. "Szirénazúgás, aknarobbanás, s az embertelen nyilas terror idején…"7 a háború utáni magyar filmgyártás reformtervét írja. A Röpiratot szimbolikus időpontban, 1945 áprilisában saját költségén jelenteti meg 1500 példányban. Abban reménykedik, hogy "a romokból újjászülető film nem lesz folytatása a régi sablonoknak, hanem új alapra épül, és új emberekkel, fiatalokkal, idealistákkal meg fogja valósítani a magyar filmművészetet"8. A könyv 300 példányát eljuttatja a politikai és kulturális élet vezetőihez, akik válaszra sem méltatják. A Röpirat nemzeti programja az állami támogatástól a cenzúráig, a rendezőképzéstől az értő közönség neveléséig, a filmes szakkönyvkiadástól a filmtékáig és a mozikig, a legjobb kulturális hagyományokat folytató, ezért a világ elismerésére is méltó "magyar filmstílus" megteremtéséig a filmszakma minden elvi és gyakorlati kérdését érinti. Legtöbb pontja ma is megfontolásra érdemes, és legalább annyira aktuális, mint keletkezése idején. Hogy az élesedő pozícióharcok közepette éppen az örök kívülálló Szőts fogalmazta meg elsőként álmát a magyar filmről, tovább növelte ellenségei, irigyei számát. Koholt politikai vádakkal szemben kénytelen védekezni. Igazolása több mint fél évig húzódik. Munka helyett megalázó kérvények, beadványok írására kényszerül. Ártatlanságát hiába tanúsították a korabeli politikai és kulturális élet ismert képviselői, energiája jelentős részét arra kellett fordítania, hogy tisztázza magát a rágalmak alól. Mégpedig nemcsak Magyarországon, hanem szülőföldjén is. Erdélyben – ugyancsak alaptalanul – azzal vádolták, hogy a németek oldalán harcolta végig a háborút, ezért ki akarták sajátítani édesanyja javait. Pedig Szőts István, bízva Erdély "aranyhíd" szerepében, azt is többször megkísérelte, hogy a saját eszközeivel segítse elő a magyar–román megbékélést. 1945 és 1947 között tett romániai útjain a szintén Hunyad megyéből származó Petru Groza miniszterelnökkel is többször találkozott, támogatókat próbált keresni román–magyar koprodukciós elképzeléseihez, tárgyalásokat folytatott egy kolozsvári román–magyar filmstúdió létrehozásáról. Keresztury Dezső akkori kultuszminiszter Grozának címzett ajánló soraival együtt egy, a "román–magyar barátság elmélyítésére alkalmas"9 Bartók-film tervét is magával vitte, melynek középpontjában a zeneszerző Erdélyben végzett népdalgyűjtése, annak román–magyar népzenei és ballada-értékei álltak volna. A miniszteri ajánlólevél keltének napján, 1947. március 6-án az Új Filmben megjelent Mit sütsz kis Szőts?10 című gyalázkodó cikk tanúbizonysága szerint a gyűlölködés légköre nem enyhült körülötte Magyarországon. A biztató kezdet után, a hivatalos román szervek bizalmatlansága miatt pedig egy másik romániai terve is meghiúsult. Szőts Mihail Sado-veanu, a nagy román író és akkori államelnök Balta című regényéből szeretett volna filmet csinálni. Romániából hazatérve újabb csalódások érik. Hiába vette meg még a háború előtt a jogokat, egyik dédelgetett tervéről, a Beszterce ostromáról is le kell mondania. A filmet Keleti Márton rendezte meg az Orient Filmvállalatnál, a Szociáldemokrata Párt cégénél. 1947-re a koalíciós pártok a filmgyártáson belül is felosztották a hatalmat. Elsősorban azok érvényesülhettek, akiket ők támogattak. A pártonkívüli Szőts kritikák írására kényszerült Tamási Áron lapjában, a Rómeó és Júliában. Frank Capra háborús dokumentumfilmjéről11 vagy Marcel Carné Szerelmek városa című művéről12 szóló írásai a filmművészetbe vetett rendíthetetlen hűségéről tanúskodnak. A "fényes szellők" nemzedéke filmfőiskolásai annál nagyobb csalódást okoznak Szőtsnek. Levetíti nekik Alf Sjöberg Égi vándor című költői filmjét, a fiatalok azonban a film művészi értékeinek elemzése helyett éles politikai kirohanásokat intéznek a német hadiiparnak acélt szállító svéd kapitalizmus ellen. "Mintha mindnyájan a vászonnak háttal ültek volna"13. Hiába választják be Szőts Istvánt a Művészeti Tanácsba, kiábrándultsága egyre nő. Csak Balázs Béla tartja benne a lelket, aki leveleiben "a legtehetségesebb magyar filmrendezőként" emlegeti14, és őt ajánlja egy 1848-as monumentális emlékfilm rendezőjének is. A film soha nem készült el, mert a Kommunista Párt illetékesei a Duna-medence népeinek 1848-as forradalmait a népek közötti konfliktusok nélkül akarták megörökíteni. 1947 tavaszán Szőts újra elővette az Ének a búzamezőkről forgatókönyvét. A Móra-regény szimbolikus csúcspontját, az orosz és a magyar paraszt kézfogását azonban a kötelező orosz–magyar testvériség időszakában is kioperáltatták a filmből. Az indoklás: "Hiába szimpatikus, hiába emberi, viszonya van egy magyar hadifogolynak a feleségével"15. Bármennyire fájlalta is Szőts a csonkítást, most már meg akarta csinálni a filmet. A jelenet kihagyása – szemben az 1943-as helyzettel – 1947-ben nem változtatta meg lényegileg a film szemléletét. A regény humanizmusa, pacifizmusa, a parasztok földszeretete és élni akarása, a hadifogságból visszatért katonák tragikus sorsa soha nem volt olyan aktuális, mint 1947-ben. Mire azonban a film elkészült, a szövetkezetesítési program miatt a földhöz való ragaszkodást már bűnnek, a Horthy-hadsereg háborút, hadifogságot végigszenvedett katonáit pedig a "tízmillió fasiszta" közül is a legvétkesebbeknek kiáltották ki. A koreai háború és a hidegháború küszöbén a film minden vérontás ellen tiltakozó pacifizmusa helyett a "békeharc fából vaskarikája"16 lett az új jelszó. Mindezt az is tetézte, hogy Szőts az 1928-ban keletkezett Móra-regényt szövegszerűen idézte azokban a jelenetekben is, amelyekben a szegények hiszékenységét és tudatlanságát nyerészkedésre használó jósasszony a Jelenések könyve néhány fenyegető víziójával riogatja az egybegyűlteket. Olykor hasonló szóhasználattal élt beszédeiben az akkor már a demokrácia legfőbb ellenségévé kikiáltott Mindszenty bíboros is. A kritizálók ezért klerikálisnak, Mindszentyt támogatónak bélyegzik a filmet, melynek már a bemutatója is ki volt tűzve. Hiába minősíti elsőosztályúnak a Művészeti Tanács, hiába támogatják Szőtsöt olyan vezető személyiségek, mint Ortutay Gyula, Rajk László vagy a film művészeti tanácsadója, Balázs Béla, miután Rákosi Mátyás az első kockáknál, a búzaszentelési körmenetnél elhagyja a vetítőt, a kópiákat lefoglalják. A Balázs Béla ellen egyre erősödő támadások egyik fő vádpontja is éppen az Ének a búzamezőkről-ben való részvétele lesz. Szőts István műveiről 1945 előtt és után hasonló szempontok szerint nyilvánított véleményt az egyformán totalitárius, despotikus hatalom. Mivel nem feleltek meg a napi politika diktálta esztétikumnak, sosem a teljes mű értékei, hanem csak bizonyos, politikailag üdvözlendő vagy kifogásolható részletei alapján ítélkeztek felettük. Az Emberek a havasont például 1945 előtt nem eléggé, 1945 után túlságosan mély vallásossága, előbb a favágók lázító beszédei, nyomoruk eltúlzása, utóbb nem kellő öntudatosságuk miatt támadták. De bélyegezték irredentának, mert csupa magyart ábrázol, még fasisztának is, mert a jobboldali sajtó dicsérte, s mert Mussolini fasiszta Olaszországában kapott díjat. A fasizmus vádja miatt 1945 után már-már a megsemmisítés veszélye fenyegette. A művészi invenciókban ugyancsak gazdag, mély emberséggel átitatott Ének a búzamezőkről sorsa még mostohább volt: néhány vetítéstől eltekintve gyakorlatilag 1989-ig páncélszekrénybe zárták.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Fazekas Eszternek és Pintér Juditnak a
Szőts-összeállítás elkészítéséhez nyújtott segítségükért. (a szerk.)
|
