Legalábbis azóta, hogy Kant korának pszichológiai eredményeihez fordult, az elmefilozófia figyelembe veszi az empirikus tudományok elme- és agykutatási eredményeit. A tudomány története során a filozófiai tételek egyre inkább empirikus vizsgálódás tárgyává váltak. Különösen e században folyt számos, a mentális folyamatokat kutató "naturalista" vizsgálat. A freudi pszichoanalízis és Piaget "genetikus ismeretelmélete" csak két példa azon kísérletek közül, melyek a szubjektivitás filozófiai elképzeléseinek a klinikai és kísérleti kutatás fényében történõ tesztelésére, felülvizsgálatára, módosítására és újrafogalmazására irányultak. A kognitivizmus az ismeretelmélet "naturalizálásának" ezt a hagyományát követi.11 A kognitivista filozófusok valóban folytatnak kísérleteket, sõt, néha még terepmunkára is vállalkoznak.12
    Az empirikus adatok között feltétlenül figyelmet érdemelnek az agy és a hozzá kapcsolódó érzékszervek biológiai sajátosságaira vonatkozó egyre pontosabb eredmények. A kognitív szemlélet lényegesnek tekinti, hogy az agy energiaátalakító rendszer. Ami maga után vonja azt a feltételezést, hogy a gondolkodás magyarázata végsõ soron megegyezik annak ismeretével, hogy az agysejtek miként továbbítják az elektrokémiai energiát. Hogy közvetlen példával éljünk, Paul Churchland azért támadja a szubsztanciális dualizmust (a mentális sajátságok nem-fizikai meghatározottságának tételét), mert az összeegyeztethetetlen azokkal az empirikus eredményekkel, melyek amellett szólnak, hogy az agy fizikai változásai, így az alkoholizmus és az öregkori degeneráció elõre jelezhetõ változásokat idéznek elõ a mentális állapotokban.13 Feltehetõ, hogy az agy szelektív adaptációs kialakulásának ténye hasonlóképp meg fog cáfolni egyes funkcionális magyarázatokat, például azokat, melyek darwini mértékkel mérve különösen hatástalanok vagy valószínûtlenül hatásosak. Mindezeken felül az érzékelõ mechanizmusok alacsony szintjén jelentkezõ "információs zártság" és tudati áthatolhatatlanság azt sugallja, hogy az elmét autonóm, specializált modulokból álló apparátusnak kell tekintenünk.14 Továbbá, mint minden fizikai eszköz, az agy is véges kapacitással rendelkezik, mely arra enged következtetni, hogy egyes feladatok, például emlékezés vagy problémamegoldás végrehajtásakor vám-rév hatás érvényesül a sebesség és a pontosság között. Az agy evolúciós tervezete kevés adat alapján gyors, az esetek nagy részében – de nem mindig – sikeres következtetéseket végez. Ezek a példák mind azt mutatják, hogy a kognitivizmus feltételezi, hogy az empirikus tudomány elõsegítheti hagyományos filozófiai problémák megoldását.
    A kognitív elmélet számára a következõ lényeges inspirációs forrást a mesterséges intelligencia jelenti. A számítógép-programozásban végbement bámulatra méltó fejlõdés ahhoz a kérdésfelvetéshez vezetett, hogy a számítógép képezheti-e az emberi mentális tevékenység analógiáját.15 Ez az analógia több szempontból is fontos, ezek közül legnagyobb hatású Jerry Fodor funkcionalizmusa.16 Fodor a Turing-gép analógiáját használja amellett érvelve, hogy a mentális reprezentáció strukturális hasonlóságot mutat a komputációs tevékenységekkel, és nem valamiféle anyagban megtestesülés kérdése. Arról van tehát szó, hogy agyunk a hardvert képezi az általa futtatott programok számára. E. T.-nek lehet Elliottéhoz hasonló véleménye, tervei, emlékezete, stb. akkor is, ha mindezek E.T. esetében idegen biológiában öltenek testet. Fodor a számítógép-analógiát a test–elme probléma kifejtésére használja fel.
    A funkcionalizmus népszerûsége ellenére a számítógép-analógiát illetõen a kognitivizmuson belül élénk vita folyik. Sokféle nézet fogalmazódott meg. Talán az elme és a digitális számítógép egyaránt ugyanannak a komputációs mechanizmusnak képezi az alosztályát.17 Talán, ha a számítógépet inkább az agy, mint az elme modelljének tekintjük, a párhuzamos feldolgozást használó számítógépek jobban megragadhatják a kérdéses folyamatokat.18 Talán amiatt, hogy a számítógép csak a szintaxissal foglalkozik, szemantikával nem, gyenge alapot biztosít bármely kognitív elmélet számára.19 Talán az a számítógép-analógia legfõbb értéke, hogy rámutat azokra az esetekre, melyekben gondolkodásunk nem feleltethetõ meg a számítógépmodellnek.20 A nem-komputációs kognitív elméletek, így George Lakoff és Mark Johnson "kísérleti" kognitív elmélete mellett léteznek olyan komputációs elméletek is, melyek nem számítógép-alapú rendszerek, ilyen például Ray Jackendoff elmélete.21 A vonatkozó irodalom olvasásának örömét az arról folytatott erélyes és filozófiailag megalapozott vita nyújtja, hogy mit is jelent a komputáció fogalma.22
    Akár az agykutatás, akár a programozás tudományára épül a vizsgálódás, a filmelmélet tanulmányozói a "tudomány" fõnév használatát zavarónak találhatják. Kézenfekvõ ellenvetés, hogy a kognitív szemlélet "tudományoskodó", mivel egy gyanúsnak minõsülõ ideológiából merít. Ez az ideológia tapasztalattól független, kultúrákon átívelõ, történelmen kívüli igazságra törekszik, noha tudjuk (hangzik az ellenvetés), hogy valójában nem létezik ilyen igazság. Ezt nehéz röviden cáfolni. Szerencsére egy közelmúltban megjelent könyv eredményesen leleplezi az irodalomelméletben honos torz tudomány-fogalmat, és ez a kritika alkalmazható a filmelmélet számos tudományellenes állításával szemben is.23
    Itt szükségesnek látszik három megjegyzés. Az elsõ, hogy a fizika és a természettudományok nem törekszenek abszolút igazságra, mindössze a valós folyamatok szukcesszív megközelítésére. Végre elvethetjük azon vélekedéseket, hogy a molekulák, a DNS és a természetes szelekció valóságos létezéssel bírnak. Magyarázó fogalmakként azonban figyelemreméltóan felülmúlják a korábbi fogalmakat. A kognitív elmélet viszonylag meggyõzõ érvényességû fogalmi apparátust hozhat létre.
    Másodszor, amennyiben hiszünk egyáltalán a "humán tudományokban", a kognitivizmus nem elrugaszkodottabb, mint az ebbe a csoportba sorolható bármely szellemi vállalkozás. A kognitív pszichológia nem kevésbé elfogadható, mint például a pszichoanalízis, melynek tudományos rangját Freud szüntelenül hangoztatta.24 Továbbá Chomsky kognitív nyelvészete legalább annyira használhatónak bizonyult, mint Saussure szemiológiai "tudománya".25
    Végül érdemes emlékeztetnünk, hogy egészen a közelmúltig a filmelméleti szakemberek diszciplinájukat a tudomány egy változataként sorolták be. Csak emlékezetünkbe kell idéznünk Kristeva tiszavirágéletû sémanalyse tudománya és Althusser materializmuselmélete mellett a ‘70-es években felhozott érveket.26 Mindenesetre valószínûnek tartom, hogy a filmelmélet különbözõ irányzatainak középpontjában a "jó értelemben vett naturalizálás" projektje található, mely ugyan a kultúrát nem tünteti fel természetnek, viszont empirikus kutatáson edzõdve bírálja filozófiai tételek felszínét. A kortárs filmelmélet kizárólag abban az esetben adná fel a saját tudomány eszméjét, ha elfogadná, hogy a saussure-i szemiotika, a freudi és lacani pszichoanalízis, a lévi-straussi antropológia, a jakobsoni nyelvészet, valamint az althusseriánus és posztalthusseriánus társadalomelmélet nem több puszta fikciónál. Ez azonban nem valószínû, hogy a közeljövõben bekövetkezik.
    A filmelméleti szakemberek azért hagyhatták mind ez ideig figyelmen kívül a strukturalizmus és a posztstrukturalizmus áltudományos alapjait, mert a filmelmélet sok szempontból és elsõsorban hermeneutikai diszciplína. Általában szövegek (jobbára filmek) értelmezésével foglalkozik. Ezért leginkább szemantikai elméleteket keresnek. Ha egy elmélet intézményes elfogadtatásban részesül, az értelmezõ ezután új megközelítésbõl "olvashatja" a filmeket. Azon elméleti doktrinák, melyek maguk is narratív formát öltenek és cselekvõket, küzdelmeket, utazásokat és többé-kevésbé egybehangzó célkitûzéseket vonultatnak fel, különleges kedvencekké válnak. Ez indokolja a pszichoanalízis makrotörténeteinek (az hommelette-tõl az Oedipusig) és mikrotörténeteinek (az esettanulmányok) népszerûségét. Egyes hermeneutikai alkalmazásra alkalmas elméletek szemantikai mezõkre (pl. hatalom, identitás, tudás és jelentésadás természete) koncentrálnak vagy színes és emlékezetes metaforákat tartalmaznak (pl. tükör, az írás gesztusa). Ha az elméletet allegorikus megoldókulcsként akarjuk a szövegre alkalmazni, szükségképpen el kell tekintenünk az elmélet tudományos szándékától.
    Ezen a ponton a kognitivizmus a hermeneutikai elméletek globális kritikájára ad alapot. Lehet amellett érvelni, hogy a hatékony elmélet sokkal inkább magyarázatot, mint leírást kínál. A filmelmélet hermeneutikai ága az elméleti doktrinából származtatott személyes metanyelv formájában ír le szövegeket. De a leírás, legyen akármilyen megható vagy sziporkázó is, még nem magyarázat. A kognitív rendszernek ezzel szemben feltûnõ elõnye van. Nem mond történeteket. Nem hermeneutikai háló és nem allegorikus. Mint minden igazi elmélet, felveti a kanti kérdést, egy jelenség bizonyos sajátságait tekintve melyek létrejöttének feltételei? Majd e feltételek okozati, funkcionális vagy teologikus magyarázatait kutatja.
    A hermeneutikai indítékot félretéve meg fogjuk állapítani, hogy némely filmelmélet valóban magyarázó erõvel bír. Nem célom eldönteni itt, hogy a legnagyobb hatású elméleti szövegek vajon megfelelõ magyarázattal szolgáltak-e az általuk kiválasztott jelenségre.27 Azt szándékozom bemutatni, hogy a kognitív irányzat, eltekintve naturalizáló magyarázatokra való hajlandóságától, osztozik a kortárs filmelmélet elkötelezettségében a konstruktivista magyarázatok iránt, melyek a társadalmi cselekvés kontextusában mûködõ mentális reprezentációkat vizsgálják.

11 Garver, N.–Hare, P. H. (eds.): Naturalism and Rationality. Buffalo, NY: Prometheus, 1986.; Goldman, A. I.: Epistemology and Cognition. Cambridge: Harvard University Press, 1986. valamint Kornblith, H. (ed.): Naturalizing Epistemology. Cambridge MA: MIT Press, 1985.
12 Dennett, D. C.: Out of the armchair and into the field. Poetics Today 9 (1988) no. 1. pp. 205–221.
13 Churchland, P. M.: Matter and Consciousness: A Contemporary Introduction to the Philosophy of Mind. Cambridge MA: MIT Press, 1988.
14 Fodor, J. A.: The Modularity of Mind. Cambridge MA: MIT Press, 1983. [Magyarul: Fodor, Jerry A.: Összefoglalás az elme modularitásához (ford. Gyõri Miklós). In: Pléh Csaba (szerk.): Kognitív tudomány. Budapest: Osiris–Láthatatlan Kollégium, 1996. pp. 197–207.] valamint Garfield, J. L.: Modularity in Knowledge Representation and Natural Language Processing. Cambridge MA: MIT Press, 1987.
15 Boden, M. A.: Computer Models of Mind: Computational Approaches in Theoretical Psychology. Cambridge: Cambridge University Press, 1988.; Haugeland, J. (ed.): Mind Design: Philosophy, Psychology, Artificial Intelligence. Cambridge MA: MIT Press, 1981.; Haugeland, J.: Artificial Intelligence: The Very Idea. Cambridge MA: MIT Press, 1985. valamint Johnson-Laird, P. N.: The Computer and the Mind: An Introduction to Cognitive Science. Cambridge, MA: Harvard University Press, 1988.
16 Fodor, J. A.: The Language of Thought. Cambridge: Harvard University Press, 1975. és Fodor, J. A.: Representations: Philosophical Essays on the Foundations of Cognitive Science. Cambridge MA: MIT Press, 1981.
17 Pylyshyn, Z. W.: Computation and Cognition: Toward a Foundation for Cognitive Science. Cambridge MA: MIT Press, 1984.
18 Rumelhart, D. E.–McClelland, J. L. and the PDP Research Group: Parallel Distributed Processing: Explorations in the Microstructure of Cognition I: Foundations. Cambridge MA: MIT Press, 1986.
19 Searle, J.: Mind, Brains, and Science. London: British Broadcasting Corp, 1984.
20 Gardner: The Mind’s New Science: A History of the Cognitive Revolution.
21 Lakoff, G.: Women, Fire, and Dangerous Things: What Categories Reveal about the Mind. Chicago: University of Chicago Press, 1987.; Johnson, M.: The Body in the Mind: The Bodily Basis of Meaning, Imagination, and Reason. Chicago: University of Chicago Press, 1987. valamint Jackendoff, R.: Consciousness and the Computational Mind. Cambridge MA: MIT Press, 1987.
22 A két újabb példát lásd Lakoff, G.: Cognitive semantics. In: Eco U.–Santambrogio M.–Violi P. (eds.): Meaning and Mental Representations, Bloomington: Indiana University Press, 1988. pp. 119–154. és Fodor, J. A–Pylyshyn, Z. W.: Connectionism and cognitive architecture: A critical analysis. In: Pinker S.–Mehler J. (eds.): Connections and Symbols. Cambridge MA: MIT Press, 1988. pp. 3–71.
23 Livingston, P.: Literary Knowledge: Humanistic Inquiry and the Philosophy of Science. Ithaca, NY: Cornell University Press, 1988.
24 Sullowaynél kiváló elemzés található errõl. cf. Sulloway, F. J.: Freud: Biologist of the Mind. London: Fontana, 1979.
25 A két kutatási program összevetését lásd Fabb munkájában: Fabb, N.: Saussure and literary theory: From the perspective of linguistics. Critical Quarterly 30 (1988) no. 2. pp. 58–72.
26 Visszatekintve, ezek az ígéretek talán egyszerû retorikai eszközök voltak a tudományellenes humanisták intézményesült tekintélyével szemben folytatott küzdelemben. Amint egy elmélet némi súlyra tett szert, a teoretikusok Barthes-tal oldalukon hitet tehettek a tudományosság álma mellett és visszatérhettek az irodalomkritikai gyakorlat központi eleméhez, az intuitív magyarázathoz.
27 Carroll összefoglalójában bizonyítja, hogy nem tették. cf. Carroll, N.: Mystifying Movies: Fads and Fallacies of Contemporary Film Theory. New York: Columbia University Press, 1988.