Elfogadhatnánk a "naturalista" pszichológia tételeit. Vagy elfogadhatnánk például az empirikus pszichológiát, amely a mentális entitásokat elsõdleges minõségek nyomainak tekinti, melyek (valamilyen módon) gondolatokat hoznak létre. A kognitivizmus azonban mindezzel szemben a konstruktivizmust elõfeltételezi.28 A percepció és a kognitív tevékenység mindig "túlmutat az adott információn".29 A percepció nem az érzéki ingerek passzív rögzítése, hanem az történik, hogy az érzéki bemenetet megszûrjük, átalakítjuk, betöltjük és összevetjük más bevitt információval, hogy eredményképp konzisztens, szilárd világot alkossanak. Arra következtetni, hogy Joey a fagylaltárust meghallva, kezében pénztárcával a lépcsõn lefelé haladva fagylaltot szándékozik venni, a szöveg által ténylegesen közölteken túl egy további lépés megtételét feltételezi. A megítélés mindig konstrukció, mely további információ, például egy harmadik mondat alapján módosulhat: "A harang csilingelése eszébe juttatta, hogy el kell rejtenie pénztárcáját fagylaltmániás húga elõl."
    A kognitivista elméletekben igen fontos a percepció és kogníció közötti kapcsolat. Az 1950-es évek végén a behaviorizmus elsõ ellenfele, az "Új Szemlélet" a két folyamat kapcsolatát jellemzõ kulcsfontosságú gondolatokat fogalmazott meg. Az "alulról szervezõdõ" [bottom-up] folyamat kifejezés azokra a gyors, feltétlen jellegû, többségében percepciós folyamatokra utal, melyeket érzéki adatok határoznak meg. A "felülrõl szervezõdõ" [top-down] folyamatokat fogalmak határozzák meg, szándékolt, akarati tevékenységek, többek között a problémamegoldás és az absztrakt ítéletalkotás.
    Az alapvetõ feltételezés úgy hangzik, hogy az alulról szervezõdõ és felülrõl szervezõdõ folyamatok egyaránt következtetések; mindkettõ "túlmutat a megadott információn". A felülrõl szervezõdõ folyamatok képesek az alulról szervezõdõ tevékenység alakítására és irányítására. A szövegolvasás például nem egyszerûen betûk leolvasása, majd egymás mellé illesztése, hogy mondatokat alkossanak, és így tovább. A kiválasztott szövegrész alapján extrapoláljuk nemcsak azokat a szavakat, melyekkel a következõ részben találkozunk, de komplex szemantikus szerkezetet is konstruálunk emellett, mely irányítani fogja késõbbi adatválasztásunkat is.30
    Továbbá, a legegyszerûbb percepciós tevékenység is hasonlít a magasabb szintû kognitív tevékenységekre. A percepció elõregyártott feltételezésekkel és hipotézisekkel rendelkezik, a hiányzó információt pótolja, és a beérkezõ adatokra alapozott, de azokra nem egyszerûsíthetõ következtetést von le. Tekintsünk példaként Irwin Rock látáselméletét. Rock rámutat arra, hogy a disztális ingert, például egy fát, elõször proximális ingerként rögzítjük a retinán. Ezt a nyersanyagot felhasználva a vizuális rendszer rész-egész kapcsolatok, területek, és elõtér-háttér kapcsolatok alapján kialakítja az inger formális leírását. Végül megjelenik egy "elõnyben részesített" észlelet, a fának mint háromdimenziós tárgynak a mentális leírása. Rock elmélete azért nevezhetõ kognitívnak, mert a percepció szerinte leírást, problémamegoldást és következtetést, tehát konstrukciós folyamatokat feltételez, melyeket általában magasabb szintû tevékenységekkel szoktunk társítani. Az érzékek bekapcsolódnak "a jelentésért folyó küzdelembe", tehát az absztraktabb gondolkodással mutatnak strukturális analógiát, és bensõségesen összefonódnak velük. Ezért tehát Rock könyvének a címe: A percepció logikája.31
    A kognitív szemléletben a percepció kiemelt jelentõsége semlegesíti azt a lehetséges ellenvetést, miszerint ezen nézet a környezetet (és a benne értelmezendõ szöveget), illetve az emberi testet figyelmen kívül hagyó "idealizmust" jelentene. Nem errõl van szó. A konstruktivista, kognitív magyarázatok szerint a percepció kölcsönös, visszacsatolásos viszonyt feltételez az érzékelõ alany és környezete között. Sok kognitív kutató továbbá a mentális tevékenység magyarázatában elsõdlegesnek tekinti a testi tényezõket, így egyesek a sémák elrendezésének alapját a testi tapasztalatban jelölik meg32, mások a kognitív folyamatokat neurofiziológiailag meghatározott folyamatokkal kapcsolják össze33.
    A felülrõl szervezõdõ és az alulról szervezõdõ folyamatok egymásra hatása, valamint a perceptuális rendszerek "intelligenciájának" felismerése a legtöbb kognitivistát arra késztette, hogy szembenézzen a konstruktivista analógia implikációival. Nem építhetünk semmit sem anélkül, hogy 1.) szándékkal, illetve céllal, 2.) építõ elvekkel, vagy 3.) építõanyaggal rendelkeznénk. Az analógia mindhárom aspektusa közvetlenül utal a folyamat valamennyi szintjén funkcionáló gondolati, illetve tárgyi összetevõk elõzetes létezésére. A konstruktivista analógiának ezzel a következtetésével a kortárs filmelmélet mind ez ideig képtelennek látszott szembenézni.
    A pontosság érdekében utalnék arra, hogy a pszichoanalitikustól a posztmodern megnyilatkozásokig a kortárs elméleti mûvek határozottan konstruktivisták és konvencionalisták. Elõször is a nézõ cinkossá válik a szöveggel szembeni alávetett helyzetében, amennyiben a szöveg által elõhívott várakozásaival és vágyaival hozzájárul a kifejtendõ hatáshoz. A teoretikusok ezenfelül kifejezetten használják a következõ analógiát: a film nõkrõl alkotott képének, benne a társadalmi kapcsolatok reprezentációjának "megkonstruálásában" nem pusztán a film készítõi vesznek részt, hanem a nézõ pszichikai folyamatai is. Ezenkívül, a jelentés a konvencióknak megfelelõen épül fel, az adott társadalmi formáció esetlegességeibõl eredeztethetõ. A különbözõ társadalmi formációknak különbözõ esetlegességei vannak, tehát más konvenciókat kínál, ezért más jelentéseket hoz létre. Nincsenek sem eleve "adott jelentések", sem a társadalom szimbolikus folyamataitól független, eredendõ tények.
    Ezzel a nézettel az a probléma, hogy ha komolyan vesszük az analógiát, akkor elõzetesen adott tényezõk nélkül lehetetlen a konstrukció. A konstrukció nem történhet cél, elvek, anyagok hiányában. E tényezõk tagadása egyet jelent azzal, hogy a konstrukció fogalmát elvetjük. Az sem nyújthat segítséget, ha az "alkotás" analógiáját alkalmazzuk, mivel e fogalom ugyanazon tényezõket igényli. A konstrukciómetaforának az ex nihilo teremtés metaforájává kellene változnia, amely kellemetlen alternatívának tûnik a "materialista" elveket hangoztató konvencionalista álláspont számára. Másrészrõl a kortárs elmélet nem szívesen ismer el elõzetesen adott tényezõket, különösen nem azokat, melyek biológiailag velünk születettek lehetnek, mivel az efféle álláspontok a biológiai determinizmus elméleteihez, illetve elnyomó politikai programokhoz vezettek.
    E probléma a kortárs filmelméletben a tanulásra vonatkozó fejtegetések esetében a legérzékelhetõbb. Ha a társadalmi formáció "eleve megkonstruált" kódmezõvel rendelkezik, melybõl az egyén az identitást és a jelentést konstruálja, akkor az egyénnek valahogyan el kell sajátítania e kódokat. Az újszülött például biztos, hogy fokozatosan el fog sajátítani valamilyen percepciós gyakorlatot, amely biztosítja mondjuk énje fenomenális egységének felismerését. Ha ezen egységnek részét képezi helyünk nyelvi "ismerete" a személyes névmások megkülönböztetése révén, a gyermeknek a mindennapi interakciók során kell megtanulnia ezeket a névmásokat. Feltehetjük tehát a kérdést, pontosan hogyan megy végbe e szocializációs folyamat?
    A kortárs filmelmélet nem nyújt választ. Leginkább a lacani történet valamely verzióját ismétlik, de a társadalmi kódok elsajátítását leíró mû nem született.34 Nem elegendõ azt mondani, hogy valamikor 6 és 18 hónapos kora között a gyermek ösztönösen felismeri magát a tükörben. Ha nem minõsítjük csodának, meg kell állapítanunk, hogy milyen feltételek (pl. érési tényezõk) teszik lehetõvé az eseményt. Tükörképünk felismerése feltételezi, hogy képesek legyünk egy alakot a háttértõl megkülönböztetni, a textúra grádienseit kibontani és tárgyakhoz rendelni õket (ekkor már a tárgy elemi fogalmával kell rendelkeznünk), és így tovább. Ezen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a tükörképet egyáltalán valaminek lássuk. Röviden, a teoretikusnak a "tükör-stádium" létrejöttéhez szükséges számos percepciós képességet kell megmagyaráznia, valamint le kell írnia, hogy elõzõleg azok hogyan váltak a gyermek számára elérhetõvé. (Egy általános hiány vagy ösztön feltételezése nem bizonyul kielégítõnek ahhoz, hogy teljes képet alkossunk, e fogalmak a legjobb esetben is csupán a folyamat mögött meghúzódó motoros késztetést magyarázhatják.) Ugyanígy nem elegendõ annyit mondani, hogy a gyermek a nyelvelsajátítás által elveszti a direkt önfelismerés képességét. A teoretikusnak magyarázattal kell szolgálnia arra is, miként történhet meg, hogy a gyermek egyáltalán "rá tud hangolódni" az emberi beszédre, kiválasztva a környezet más hangjainak hömpölygésébõl, felismerve a hangmagasságot és az intonáció lejtését, a beszédet mondatokra, kifejezésekre és szavakra tudja bontani, és az egységeket jelentéssel ellátni.
    Annál is inkább zavaró az, hogy a filmteoretikusok nem vesznek tudomást arról, miként sajátítja el a szubjektum a szimbolikus konvenciókat, mivel a század valamennyi jelentõs tanuláselmélete feltételez bizonyos a priori tényezõket. A kondicionálás behaviorista elmélete a feltétlen reflexeket tekinti olyan "alapelemnek", amelybõl minden összetettebb viselkedés felépül. Piaget konstruktivizmusa szenzomotoros készségeket feltételez a világ és a szubjektum közötti állandó interakció mélyén. A kognitív elméletek feltételezése szerint bonyolult velünk született mentális struktúra képezi a tapasztalatok folyamában kialakított hipotézisek alapját. A konstruktivizmus nyújtja valamilyen formában az egyetlen gyakorlati értékkel rendelkezõ tanuláselméletet. Hogy valamit megtanulhassunk, már ismernünk kell valami mást. Ha a filmelmélet tehát azt állítja, hogy a történetileg és kulturálisan meghatározott diszkurzív konvenciókat el kell sajátítanunk, akkor az elméletnek vagy új fogalomelsajátítási elméletet kell kidolgoznia, vagy a konstruktivizmus egy újabb változatához kell folyamodnia, amely viszont az a priori tényezõk melletti elkötelezettséget feltételez.35
    A tanulás problémája által felvetetteken túllépve a konstruktivista leírás rendelkezik azzal az elõnnyel is, hogy a fizikai, fiziológiai, pszichés és társadalmi folyamatokkal egyaránt foglalkozik. Tekintsük a szín problémáját. Az a tény, hogy a színkategóriák kultúránként változnak, tökéletes példa lenne arra, hogy a percepció és a jelentés kapcsolata esetleges. A zuni indiánok körében nevelt gyermek nem tanul meg különbséget tenni a sárga és a narancssárga között. A normális emberi lény számára ugyanazokból az elérhetõ adatokból társadalmanként változó színparadigmák jönnek létre. George Lakoff kifejtésében: "Színkategóriák nem léteznek objektíven a világban. A világban fényhullámhosszok léteznek, de a fény hullámhosszai nem határozzák meg a színkategóriákat. A színkategóriákat úgy tûnik, három tényezõ határozza meg:
    – a neurofiziológiai apparátus
    – az általános kognitív apparátus
    – kulturálisan determinált választások, melyek az egyetemes kognitív apparátus bevitt adataira vonatkoznak.
    A neurofiziológiai apparátus a szem csapsejtjeinek rendszerét, valamint a szem és az agy közötti neurális kapcsolatokat foglalja magában. Ezek határozzák meg az eloszlási görbéket, melyeknek csúcsai egyes tiszta árnyalatoknál találhatók: tiszta vörös, zöld, kék, sárga, fehér és fekete. A többi színt, többek között a narancsot, a bíbort és a barnát a neurofiziológiai bevitelt követõen az egyetemes kognitív apparátus »dolgozza fel«. Egy kultúra-specifikus kognitív apparátus ennek a kimenetébõl a színközpontok változtatásával, a fõ kontrasztok megállapításával stb. meghatározza a színkategóriák rendszerét. Ennek eredményeként az ember színkategóriái bizonyos általános sajátosságokkal rendelkeznek. Nem egységesek, kitüntetett példákkal rendelkeznek, melyek lehetnek neurofiziológiailag meghatározott »tiszta« árnyalatok vagy kognitíven kiszámított fokális színek, melyeket tisztának érzékelünk: tiszta narancs, barna, bíbor, stb. A színkategóriák határai, ahol az eloszlási görbék átfedik egymást, elmosódnak. A kategóriahatárok különbözõ kultúrákban nagymértékben különböznek. Az alapszínek nem térnek el különösebben, de a kulturálisan meghatározott kontrasztválasztások következtében észlelhetünk némi különbséget.36"
    A kultúránként változó színsémák tehát a színkülönbségekért felelõs kognitív feldolgozás eredményeként jönnek létre, amely viszont a vizuális rendszer neurofiziológiai mûködésének eredménye.
    A kognitivizmus kifejezetten konstruktivista elõfeltevése tehát minden naturalista pszichológia azon tendenciája, hogy elõfeltételezzen néhány elemi (noha nem nyers és közvetlen) adatot, valamint alapvetõ, az emberi percepciót és gondolkodást irányító állításokat és elveket is. Szó sincs "biologizmusról", az ember vizuális rendszerének fiziológiája nem határozza meg egyértelmûen, hogy a zunik miként fogják a színeket osztályozni.
    Velünkszületettség és plaszticitás problémája tehát nem feltétlenül konceptuális, hanem annak empirikus kérdése, hogy biológiailag adott tényezõket a körülmények miként alakítanak át.37 A vizuális rendszer például evolúciós szempontból feltehetõen elõnyös diszpozíciókat alakított ki, stabil háromdimenziós környezetet tételez, mozgásra reagál, feltételezi, hogy a fény felülrõl érkezik, és így tovább. Továbbá, a deduktív logika alapelemei is szükségesnek látszanak. Nem sajátíthatjuk el az ellentmondásmentesség törvényét, mivel törvényének elõzetes ismerete nélkül semmit sem tanulhatunk meg.38 Chomsky Univerzális Nyelvtan-elmélete olyan elveket javasol, melyeket minden tanulónak ismernie kell környezetük természetes nyelvének elsajátításához.39 Valószínûleg sok ilyen "esetleges univerzálé" létezik, melyekbõl a közösség által elvetendõ, valamint a szélsõséges és deviáns viselkedés is összeáll.
    A konstruktivizmus a filmelmélet sok területén döntõ lépést jelenthetne. Ha a film folyamatát és hatását naturalista szemszögbõl óhajtjuk megközelíteni, hasznos kutatási stratégia lehetne – ahogy Lakoffnál is látjuk – elkülöníteni egymástól a neurofiziológiai folyamatokat (pl. látható mozgás és forma percepcióját), az egyetemes kognitív folyamatokat (pl. cselekvõk vizuális azonosítását, zenei ütem- és ritmuselemzést) és a kultúránként változó kognitív folyamatokat (pl. a történetileg változó narratívaalkotási stratégiákat). Mindezek konstrukciós folyamatok és legtöbbjük megköveteli a tanulás bizonyos fokát. E. H. Gombrichnak a Mûvészet és illúziótól kezdve végzett úttörõ munkája a vizuális mûvészetek területén épp ezen folyamatok között mûködõ összetett interakció bizonyításán fáradozott.40 Gombrich korán felismerte, hogy a konvencionalizmus konstruktivizmust igényel, így percepcióelméleti és kognitív kutatásaiban mindig elfogadta az a priori tényezõk szerepét.41
    A konstruktivizmus elõnyét az jelenti, hogy az empirikus kutatás sajátosságainak széles területe válik relevánssá a filmelmélet számára. Hogy a dolog érdekes maradjon, kevés választ sejthetünk elõre. Az "Egyszer volt, hol nem volt…" történetkezdés párhuzamba állítható a legtöbb klasszikus filmet bevezetõ világos narratív beszédmóddal (nem pusztán az események hiteles rendjének, hanem az öntudatos leíró eszközöknek köszönhetõen is).42 A mese fiktív jellegének ez a világos jelölése elsõ pillantásra kultúraspecifikusnak tûnhet. Az albántól a szerbhorvátig szinte minden nyelvben vannak azonban ehhez hasonló formulák, és léteznek funkcionális ekvivalensek a navajo nyelvben ("Amikor emberek és állatok még nem különböztek, és egyazon nyelvet beszéltek…"), a nigériai Tiv törzsben ("Én is tudok hazudozni!"), és az észak-libériai bandik között ("Mondjunk történeteket!").43 A történeteket, úgy tûnik, bármely kultúra esetében konvencionális jelölõk "illesztik keretbe", másként összetéveszthetnénk õket a riporttal. A történetet keretezõ tudatos bevezetõt tekinthetjük az udvariassági formulákhoz hasonló gyakorlati univerzálénak.44 A lényeg pedig, hogy nem lenne kívánatos, ha a biologizmussal szembeni jogos ellenérzésünk gátolná annak termékeny és átfogó magyarázatát, hogy a filmkészítés és a filmnézés más kulturális tevékenységekhez hasonlóan hogyan épül elsajátított készségekre és velünk született képességekre.

28 Nem szándékozom a konstruktivizmusnak rendszerint a realizmussal szembeállított episztemológiai jelentését használni. Mindössze a konstruktív következtetés vagy következtetésjellegû folyamat jelentõségére szeretnék utalni mentális tevékenységünkben. A jelen tanulmány szemlélete szempontjából szintén konstruktivistának tekinthetõ Ronald Giere konstruktív realistának nevezett elmélete is.
29 Bruner, J.: Beyond the Information Given: Studies in the Psychology of Knowing. New York: Norton, 1973.
30 Ellis, A.–Beattie, G.: The Psychology of Language and Communication. New York: Guilford, 1986.
31 Rock, I.: The Logic of Perception. Cambridge MA: MIT Press, 1983. Lásd továbbá Rock, I.: Perception. New York: Scientific American Library, 1984.
32 Johnson: The Body in the Mind; Lakoff, G.: Women, Fire, and Dangerous Things; valamint Piaget, J.: The early growth of logic in the child: Classification and seriation. In: Gruber H. E.–Vonäche J. J. (eds.): The Essential Piaget. An Interpretive Reference and Guide. New York: Basic Books, 1977. pp. 359–393.
33 Churchland, P. S.: Neurophilosophy: Toward a Unified Science of the Mind/Brain. Cambridge: MIT Press, 1986.; és Churchland, P. M.: Matter and Consciousness.
34 Lásd Tallis vonatkozó érvelését: Tallis, R.: Not Saussure: A Critique of Post-Saussurean Literary Theory. London: Macmillan, 1988.
35 Ezen érvelés egy változatát lásd Fodornál: Fodor, J. A.: Fixation of Belief and Concept Acquisition. In: Piattelli-Palmarini M. (ed.): Language and Learning: The Debate between Jean Piaget and Noam Chomsky, Cambridge: Harvard University Press, 1980. pp. 142–149.
36 Lakoff, G.: Cognitive semantics. p. 131.
37 Lásd Rose, Kamin és Lewontin vitáját arra vonatkozóan, hogy a biológiai folyamatok konstruktivista és interakcionista leírása hogyan cáfolja a népszerû szociobiológiát és más determinista irányzatok túlegyszerûsített modelljeit: Rose, S.–Kamin, L. J.–Lewontin, R. C.: Not in Our Genes: Biology, Ideology and Human Nature. Harmondsworth, England: Penguin, 1984.
38 Fodor: Fixation of Belief and Concept Acquisition.
39 Chomsky, N.: Knowledge of Language: Its Nature, Origin and Use. New York: Praeger, 1986.
40 Gombrich, E. H.: Art and Illusion: A Study in the Psychology of Pictorial Representation. Princeton: Princeton University Press, 1960. [Magyarul: Gombrich, E. H. : Mûvészet és illúzió. Budapest: Gondolat, 1972.]; Gombrich, E. H.: Illusion and Art. In: Gregory, R. L.–Gombrich, E. H. (eds.): Illusion in Nature and Art. London: Duckworth, 1973. pp. 193–243. [Magyarul: Gombrich, E. H.: Illúzió és mûvészet. In: Gregory, R. L.–Gombrich, E. H. (szerk.): Illúzió a természetben és a mûvészetben. Budapest: Gondolat, 1982. pp. 199–246.]; valamint Gombrich, E. H.: The Image and the Eye: Further Studies in the Psychology of Pictorial Representation. Ithaca: Cornell University Press, 1982.
41 Gombrich nyilvánvaló konstruktivizmusát – úgy tûnik – nem vették észre elemzõi. Akik konvencionalistának tekintik, gyakran zavarban jönnek azon, hogy a perceptuális folyamatok tudományos vizsgálati eredményeihez folyamodik. cf. Krieger, M.: The Ambiguities of Representation and Illusion: An E. H. Gombrich retrospective. Critical Inquiry 11 (1984) no. 2. pp. 181–184. Gombrich válaszát lásd: Gombrich, E. H. Representation and misrepresentation. Critical Inquiry 11 (1984) no. 2. pp. 195–201. Akik úgy vélik, hogy a valós világ közvetlen adottságát feltételezi, figyelmen kívül hagyják, hogy a percepciót konstrukciónak tekinti. cf. Bryson, N.: Vision and Painting: The Logic of the Gaze. New Haven, CT: Yale University Press, 1983. És akik a természet–konvenció probléma egyértelmû eldöntését javasolják, Gombrichot zavaró módon kétértelmûnek fogják találni. cf. Mitchell, W. J. T.: Iconology: Image, Text, Ideology. Chicago: University of Chicago Press, 1986.
42 Bordwell, D.–Staiger, J.–Thompson, K.: The Classical Hollywood Cinema: Film Style and Mode of Production to 1960. New York: Columbia University Press, 1985. pp. 24–29.
43 Pellowski, A.: The World of Storytelling. New York: Bowker, 1977.
44 Brown, P.–Levinson, S. C.: Politeness: Some Universals in Language Usage. Cambridge: Cambridge University Press, 1987.