"Nem valamiféle csökönyös erõként, nem olyan ingerként kell leírnunk a szexualitást, amely természeténél fogva idegen a hatalomtól vagy szükségszerûen lázadozik ellene, miközben a hatalom minden módon megpróbálja béklyóba verni, noha teljesen nem sikerül soha megzaboláznia. A szexualitás inkább a hatalmi viszonyok rendkívül telített keresztezõdési pontja, férfiak és nõk, fiatalok és öregek, szülõk és gyerekek, nevelõk és tanítványok, papok és hívõk, a közigazgatás és a lakosság között."1

Foucault munkásságának egyesült államokbeli fogadtatása és a Freuddal szembeni általános kulturális ellenállás egy leegyszerûsítõ és véleményem szerint hamis dichotómiát bontakoztatott ki az esszencializmusnak és szociális konstrukcionizmusnak2 nevezett – a szexualitást újratárgyaló – két nézet között. Az utóbbi címet a szexualitás foucault-i denaturalizációjának nevezett jelenség kapta meg, az a nézet, miszerint a szexualitás a "hatalmi viszonyok keresztezõdési pontja" [point de passage]. Ahogyan megcáfolja Freud biológiailag lehorgonyzott hajtóerejét [Sexualtrieb]3, megcáfolja annak makacsságát és engedetlenségét is, és egy optimistább – és úgy tûnik, voluntarisztikusabb – szemlélettel helyettesíti, miszerint a szexualitás konstruált vagy "diszkurzív", így átalakítható, sõt, talán még meg is haladható. Amellett fogok érvelni, hogy Freud és Foucault szexualitáselmélete között ilyen megalapozatlan ellentétet felállítani meggondolatlanság, és az esszencializmus–konstruktivizmus tagolás félreértésen alapul.
    A szexualitás és a szexuális identitás egyesült államokbeli megszállott vizsgálata, különösen az AIDS-válság óta pontosan azt látszik alátámasztani, amit Foucault elítélõen a szexualitás kibontakoztatásának** nevez, mely a késõ kapitalizmus jelensége. Ez az az idõszak, írja, "amelyben a bérmunka kizsákmányolása már nem követeli meg azokat az erõszakos és fizikai kényszereket, mint a XIX. században, és amelyben a test politikája már nem követeli meg a nemiség háttérbe szorítását, a fajfenntartásra való korlátozását; a test politikája ekkor már arra irányul, hogyan lehetne a nemiséget többféleképpen is mederbe terelni a gazdaság ellenõrzött vérkeringésében".4 Foucault más szavaival ez a "szexualitás különbözõ változatainak"5, vagy ahogy néhányan nevezik, az új nemiség folytonos diszkurzív megteremtése. Mi több, az 1990-es években a nemek és a szexuális identitások megsokszorozódása és elburjánzása "a gazdasági megfontolásból elnyomott szexualitás" képét átfordítja a gazdasági okokból elõállított szexualitás képévé.6 Ezek természetesen már nem a biohatalom és a polgári osztályhatalom indítékai, amelyek idejét Foucault a XVIII. század végére és a XIX. század idõszakára datálta, hanem a posztkoloniális világpiacon megjelenõ transznacionális tõke és munkaerõ gazdaságának indítékai. (Az Egyesült Államokból és Európából Kelet-Ázsiába, és most már Kelet-Európába is áramló szexturizmusra gondolok itt, vagy a pedofilek nemzetközi hálózatára az Interneten és hasonlókra.)
    Foucault olvasata szerint a pszichoanalízis kétségbeesetten próbálta újra a Törvény – a házasság, a család, az Apa törvényének és a vérfertõzés tilalmának – alapjaira helyezni a szexualitást. Szerinte Freud törekvését a "fajgyûlölet mind nagyobb térhódítására"7 való válaszadás motiválta, ami vele egy idõben jelentkezett, és ami egyenesen Freudot, az embert, közvetlen családját és a nagyobb, vallási közösségét fenyegette; ahelyett azonban, állítja Foucault, hogy a pszichoanalízis segítségével egy haladó politikai szembenállást valósított volna meg a fasizmus ellenében, Freud "az egész hatalmi rendszert igyekezett felsorakoztatni a vágy körül"8, ami egy regresszív, a történelmet "újraíró"9 tett volt. Foucault-nak a saját szempontjai – a hatékony történelemszemlélet – szerint igaza volt; az a húsz-egynéhány év, mióta megírta a könyvét, több, mint az õ igazolása. Hogyan magyarázzuk azonban az ebben az évtizedben – különösen a posztkolonialista elmélet és a faji–szexuális–nemi identitás újraértelmezésének kontextusában – újjáéledõ érdeklõdést Freud iránt? Stuart Hall és Homi Bhabha Frantz Fanon-olvasatára gondolok, az afrikai közösség képzõmûvészeinek és elméletalkotóinak fiatalabb nemzedékére, mint Isaac Julien és Kobena Mercer, vagy a mexikói kultúrtörténészekre, mint Emma Pérez – mindenkire, aki Freudhoz tér vissza, hogy újrafogalmazza az olyan kérdéseket, mint például az identitás, a szexualitás és fantázia viszonya, a test mint a szubjektum keletkezésének és tárgyiasításának anyagi alapja, illetve a test mint a társadalmi szubjektumban vetélkedõ faji, nemi és nemiségcímkék terepe.
    Elképzelhetõ, hogy ezek a kérdések freudi szemszögbõl való újrafogalmazást igényelnek, mivel ezeket is a fajgyûlölet jelenlegi formáival szembehelyezkedõ politikai állásfoglalás motiválja. Feltételezésem szerint azonban a Freud iránti általános érdeklõdés újraéledésének a pszichoanalízis egy másik, episztemológiailag lényegesebb jellegzetességéhez is köze lehet. Ahhoz, amit Foucault figyelmen kívül hagyott vagy alulértékelt; nevezetesen annak a "makacs késztetésnek" egyedülálló elméletbe foglalásáról van szó, amit Foucault a "hatalmi viszonyokban"10 oldana fel.

Egy darabig a Freud- és Foucault-féle szexualitás-elgondolások közötti különbségek mentén fogok haladni, de a keresztezõdéseiket is érintem. Az igaz, hogy Foucault A szexualitás története elsõ kötetében (A tudás akarásában) található definíciója szerint a szexualitás a "nemiség technológiája" [technologie du sexe], ami nem engedi figyelembe venni azokat a szubjektumokat, amelyeken ezt a technológiát alkalmazzák, és amelyek szubjektumképzõdésére ez hatással van, vagyis ami szexuális tárgyakként alkotja meg õket. Freud szexualitáselmélete azonban egy sajátos szubjektumot, egy lelket, testbeli ént tételez fel és valójában ezzel operál. Ez a két szexualitásfelfogás úgyszólván eltérõ elméleti törekvések része; de egyáltalán nem olyan széttartóak és nem is zárják ki kölcsönösen egymást, mint ahogyan azt az esszencializmus–konstrukcionizmus dichotómia tenné velük.
    Kifogásolható, hogy az általam használt cím, amit a mottóként felhasznált részletbõl vettem, félrevezetõ, hiszen Foucault az eredeti franciában nem használja a drive szót.11 Amit az angol fordítás stubborn drive-ként [makacs késztetésként] használ, a francia szövegben une poussée rétive-ként jelenik meg. A poussée csak egy szinonimája – mégha érdekes szinonima is – a pulsion kifejezésnek, ami a drive (Freud Trieb fogalma) hivatalos francia megfelelõje.12 Foucault valójában, ahogyan azt már másutt említettem, figyelemreméltó erõfeszítéseket tesz, hogy elhárítsa mindazon véleményeket, amelyek szerint a pszichoanalízis bármiben is hatott volna munkásságára. Freudtól való távolságát, ahogyan ebben az esetben, lexikálisan és – ahogyan A szexualitás történetének harmadik kötetében, mikor részletesen tárgyalja Artemidórosz Oneirocriticáját anélkül, hogy megemlítené a másik híres Álomfejtést13 – diszkurzívan is jelzi. Mégis, amint saját maga mondta 1977-ben a vincennes-i egyetem pszichoanalízis tanszékének tagjaival való megbeszélésén (amit az angol szerkesztõ párbeszédként említ, de sokkal inkább nevezhetõ vallatásnak), van bizonyos hasonlóság A tudás akarásában leírtak és Freud nézetei között: "A pszichoanalízis ereje abban áll, hogy egy kissé valami más (a szexualitástól eltérõ dolog) felé bontakozott ki – a tudattalan logikája felé. A szexualitás pedig többé már nem az, ami kezdetben volt […] Freud hatalmas eredetisége nem abban áll, hogy felismerte a neurózis mögött rejtõzõ szexualitást. A szexualitás már ott volt, Charcot már beszélt róla. Freud abban volt eredeti, hogy mindent szó szerint vett, azután pedig ezek alapján összeállította az Álomfejtés címû könyvet, ami valahogyan más volt, mint a neurózisok szexuális etiológiája. Ha elbizakodott akarnék lenni, azt mondanám, én is valami hasonlót tettem. A szexualitás gépezetével [dispositif], egy alapvetõ történelmi sajátossággal kezdtem, ami nélkülözhetetlen kiindulópont lehet számunkra. Szó szerint, névértéken veszem: nem helyezem kívülre saját magam, mert ez lehetetlen lenne, de ez lehetõvé teszi számomra, hogy hozzáférhessek valami máshoz."14
    Ez a valami más a hatalom. Bár elméleti törekvésük eltérõ, Freud és Foucault szexualitásfogalma nem összeférhetetlen vagy egymást kölcsönösen kizáró, ahogyan azt általában gondolják. Nem arról van szó, hogy az egyik szexualitáselképzelés – Freudé – feltételezi a szubjektumot, míg a másik – Foucault-é – kizárja azt. Ez nyilvánvalóvá válik, amikor A szexualitás történetének további részeiben Foucault átdolgozza általános törekvését. Egyszerûen arról van szó, hogy az elsõ részben a cél nem a szexualitás, hanem a hatalom elméletének megalkotása. Ugyanebben az évben nyíltan kijelenti ezt egy, a La Quinzaine littéraire számára készült interjúban: "Számomra elképzelésem egésze a hatalom elméletének kibontásán alapul. Nem vagyok benne biztos, hogy a szexualitásról való írás egyszerû öröme elegendõ lett volna számomra, hogy belevágjak ebbe a legalább hatrészes sorozatba, ha a hatalomproblematika átdolgozásának szüksége nem hajtott volna [si je ne m’étais pas senti poussé].
    Azt szeretném megmutatni, hogy a hatalmi viszonyok hogyan képesek fizikailag teljességgel átjárni a testet [les rapports de pouvoir peuvent passer matériellement dans l’épaisseur même des corps] anélkül, hogy a szubjektum saját reprezentációit igénybe vennék. Ha a hatalom kézben tartja a testet, azt nem azáltal teszi, hogy bevésõdik az emberek tudatába. A biohatalom vagy testi hatalom olyan hálózattal vagy áramkörrel rendelkezik, ami a szexualitást formáló állományként szolgál. A szexualitás önmagában történelmi és kulturális jelenségként létezik, amin belül egyszerre ismerjük fel és veszítjük el önmagunkat."15
    Itt a hangsúly a szexualitáson mint történelmi és kulturális jelenségen van, vagyis kifelejti a szexualitásnak az egyénre kifejtett – szubjektumképzõ hatásnak is nevezhetõ – hatását. Ez kerül azonban a foucault-i történet késõbbi fejezeteinek középpontjába. A második fejezet bevezetésében egy metodológiai és egyben történeti ugrásról beszél, ami ahhoz szükséges, hogy "megvizsgáljuk azokat a módokat, amiképpen a személyek hajlamosak felismerni magukat mint szexuális alanyokat".16
    Más szóval abban a pillanatban, amikor Foucault figyelme központjába helyezi a szubjektum alakját, úgy definiálja újra a szexualitást, mint a modern nyugati társadalom "egy történetileg egyedülálló eseményét", aminek következtében az egyének "a szexualitás alanyaként ismerik fel önmagukat".17 Noha nem alkalmazta az ösztöntörekvés vagy a tudattalan fogalmát, mindenképp jelen van egy szubjektum, talán éppen a self, amely egyszerre címzettje, közvetítõje és kinyilatkoztatója azoknak a technológiáknak és technikáknak, melyek az egyéneket mint szexuális alanyokat hozzák létre; és "ahhoz, hogy megértsük, hogy a modern egyén hogyan képes önmagát a »szexualitás« szubjektumaként megtapasztalni, elõször alapvetõen azt kellett meghatározni, hogy évtizedeken át hogyan vették rá a nyugati embert arra, hogy önmagát a vágy alanyaként szemlélje".18 Az egyéni, a tapasztalat és a vágy alanya kifejezések nem esetlegesek, hanem épp ellenkezõleg, központiak Foucault szexualitásfelfogásában, és más néven, de központiak Freud esetében is.
    Amellett fogok érvelni, hogy még az elsõ részben is, ahol Foucault a szexualitásról mint a hatalmi viszonyok kapcsolatáról beszél ("telített keresztezõdési pont"), a szexualitás fogalma nem ellentétes vagy összemérhetetlen a freudival, ahogyan ezt Foucault el szerette volna hitetni velünk. A szexualitás fogalmát diszkurzív eszközrendszerében, társadalmi technológiaként különbözõképpen alakította és elemezte ahelyett, hogy szubjektív hatásait és pszichikai eszközrendszerét vizsgálta volna. Ezért gondolom azt, hogy Foucault és Freud elmélete távol áll attól, hogy kölcsönösen kizárja egymást. Mindkét elméletre szükség van ahhoz, hogy a szexualitás pszichoszociális jelenségét a maga összetettségében megfogalmazzuk; én még olyan messzire is elmennék, hogy azt mondjam, csak együtt képesek felvázolni a szexuális szubjektum materialista elméletét.

* A fordítás alapja: de Lauretis, Teresa: The Stubborn Drive. Critical Inquiry 24 (Summer 1998) no. 4. pp. 851–877.
1 Foucault, Michel: A szexualitás története. A tudás akarása. (ford.: Ádám Péter) Budapest: Atlantisz, 1996. p. 106.
2 Az észak-amerikai értelmiségiek Freuddal szembeni ellenállását igazolják Frederick Crew recenziói a legújabb és a kevésbé új munkákról, melyek a pszichoanalízis Atyjáról, vagy inkább ellene íródtak: pl. The Unknown Freud. New York Review of Books (18 Nov. 1993) pp. 55–66. és Keeping Us in Hysterics. The New Republic (12 May 1997) pp. 35–43. Crew Freud elleni rohamában a retorikai mértéktelenség ambivalenciája, ami szinte az összes lehetséges alkalommal megismétlõdött, egy felnagyított és tájékozottabb változata annak az ambivalenciának, ami a késõ 1960-as évek óta jellemzi az amerikai akadémiai tanulmányokat és az amerikai értelmiségi életet, mint egységet, Freud elsõ és egyben egyetlen egyesült államokbeli látogatása, 1909. óta. ld. de Lauretis, Teresa: American Freud. American Studies/Amerikastudien 41 (1996) no. 2. pp. 163–179.
3 A Sexualtrieb kifejezést angolra általában a "sexual instinct" [magyarul szexuális késztetés – a ford.] kifejezéssel jelölik, mert Freud mûveinek általános kiadása mind az Instinkt, mind a Trieb kifejezést az "instinct" szóra fordítja. Azt hiszem, részben ez a felelõs Freud drive (hajtóerõ) fogalmának angolszász félreértéséért. Azonban, mivel Sigmund Freudot a Freud, Sigmund (Strachey, James ed.): The Standard Edition of The Complete Works of Sigmund Freud I–XXIV. London: Hogarth Press, 1953–74. kiadásból idézem, ebben a tanulmányban az instinct és a drive fogalmakat szinonimaként használom. [A magyarban létezik ez a megkülönböztetés a két fogalomra: a Trieb szót, ami egyfajta késztetõ erõt jelent, "ösztöntörekvésnek" fordítjuk, ez felelhet meg az angol drive szónak; az Instinkt fogalmát pedig "ösztönnek" – a ford.]
** Az angol szöveg itt a deployment kifejezést használja; Foucault francia szövegének fordítója (ld. fent) az ennek megfelelõ kifejezést "struktúrának" fordítja – az angol szónak azonban ettõl eléggé eltér a jelentése, így itt nem ahhoz a fordításhoz igazodtam. [– a ford.]
4 Foucault, Michel: The History of Sexuality I. New York, 1980. p. 114. [Magyarul: Foucault: A szexualitás története. p. 118.]
5 ibid. p. 37. [Magyarul: ibid. p. 40.]
6 ibid. p. 114. [Magyarul: ibid. p. 118.]
7 [Magyarul: ibid. p. 155.]
8 ibid. p. 150. [Magyarul: ibid. p. 155.]
9 cf. ibid. p. 150. [Magyarul: ibid. p. 156.]
10 ibid. p. 103. [Magyarul: ibid. p. 106.]
11 "Il ne faut pas décrire la sexualité comme une poussée rétive, étrangère par nature et indocile par nécessité à un puvoir qui, de son côté, s’épuise à la soummetre et souvent écouche à la maîtriser entièrement. Elle apparaît plutôt comme un point de passage particulèrement dense les relations de povuoir: entre hommes et femmes, entre jeunes et vieux, entre parents et progéniture, entre éducateurs et èleves, entre prêtres et laics, entre une administration et une population." Foucault, Michel: La Volonté de savoir. Paris: Gallimard, 1976. p. 136. [Magyarul: ibid. p. 106. A magyar fordítás, hûen a franciához, szintén nem a freudi kifejezést használja, bár a poussée kifejezést a drive fogalmával együtt megfeleltethetjük a hajtóerõ fogalmának (németül Drang), ami az ösztöntörekvés "motorikus oldalát" jelenti, vagyis magát az aktivitást, az ösztöntörekvés megjelenését. cf. Laplanche, J. – Pontalis, J. B.: A pszichoanalízis szótára. Budapest: Akadémiai, 1994. p. 206.; de Lauretis azonban késõbb az angolban szintén drive-ként jelölt Trieb, franciául pulsion kifejezésre utal, amit a magyarban is megkülönböztetünk, ösztöntörekvésnek nevezünk – a ford.]
12 A Le Petit Robert. Paris: 1986. szerint a poussée fõnév, ahogyan a pousser ige is, a latin pulsare szóból származik; a szinonimái között van a pression (nyomás), az attaque (támadás), és képletesen az impulsion (ösztönzés) és a pulsion (érverés); az utóbbira példa a "la poussée de l’instinct, de l’élan vital" (az ösztöntörekvésnek, az életerõ lendületének nyomása). Az impulsion a latin impulsio fõnévbõl és az impellere igébõl ered; elsõdleges szinonimái az impression (benyomás) és a poussée. A pulsion 1910-re datálódik; a poussée 1625-re; az impulsiont használják a Trieb szó fordítására és csupán a pszichoanalitikus értelmében használatos. Érdekes, hogy a The Deconstruction of the Drive [Az ösztöntörekvés dekonstrukciója] címû mûvében Lacan a poussée szót használja Freud Drang szavának fordításaként: "Drive [pulsion] is not thrust [poussée]" [Az ösztöntörekvés nem egyenlõ a hajtóerõvel.] ld. Lacan, Jacques: The Four Fundamental Concepts of Psycho-Analysis. New York, 1978. p. 162. A Drangot pressure-ként (hajtóerõ) fordítja a Standard Edition, ami a négy drive fogalom közül az egyik, ami a belsõ inger által kifejtett erõ nagyságát jelöli. ld. Freud, Sigmund: Instinct and Their Vicissitudes. In: Freud: The Standard Edition of The Complete Works of Sigmund Freud XIV. p. 122. [Magyarul: Freud, Sigmund: Ösztönök és ösztönsorsok. In: Freud, Sigmund: Ösztönök és ösztönsorsok. Metapszichológiai írások. (ford.: Berényi G., Májai P. és Szalai I.) Budapest: Filum, 1997. pp. 43–62.]
13 cf. Foucault, Michel: The Care of the Self, In: Foucault, Michel: The History of Sexuality III. New York: 1986. Freud Álomfejtés címû mûvében hivatkozik az Oneiromantiára, cf. Freud, Sigmund: The Interpretation of Dreams. In: Freud: The Standard Edition of The Complete Works of Sigmund Freud IV. pp. 89–99. [Magyarul: Freud, Sigmund: Álomfejtés. (ford.: Hollós István) Budapest: Helikon, 1985. p. 17.]. Lásd még: de Lauretis, Teresa: Sexual Structuring and Habit Changes. In: de Lauretis, Teresa: The Practice of Love. Lesbian Sexuality and Perverse Desire. Bloomington. Ind.: 1994. p. 311.
14 Foucault, Michel: The Confession of the Flesh, Interview with Alain Grosrichard et al. In: Foucault, Michel (Gordon, Colin ed.): Power/Knowledge: Selected Interviews and Other Writings, 1972–1977. New York: 1980. pp. 212–213., 218. cf. Foucault, Michel (Defert, D. – Ewald, F. eds.): Dits et Écrits, 1954–1988. I–IV. Paris: 1994. III: 298–329. [Az utóbbi mû egy részletét magyarul: Foucault, Michel: Nyelv a végtelenhez (ford.: Angyalosi G., Erõs F., Kicsák L. és Sutyák T.). Debrecen: Latin Betûk, 1999.]
15 Foucault, Michel: The History of Sexuality. Interview with Lucette Finas. In: Foucault: Power/Knowledge. pp. 187, 186; Foucault, Michel: Les Rapports de puvoir passent à lintérieur des corps. In: Foucault: Dits et Écrits, 1954–1988. p. 231. [Egy részlete magyarul: Foucault: Nyelv a végtelenhez.]
16 Foucault, Michel: The History of Sexuality II. The Use of Pleasure. New York: 1985. p. 5.
17 ibid. p. 4.
18 ibid. pp. 5–6.