2010 tavaszi szemeszter

Zeneesztétika

Az előadások a zeneesztétikának a 19. századi filozófiai és művészetelméleti diskurzusba való beépülésétől kezdődően a kortárs zenefelfogásokig tekintik át az elmúlt két évszázad zenefelfogásának változásait. Címszavakban: A modern zeneesztétika 19. századi gyökerei: Wackenroder és Tieck zenei érzésesztétikája. A hegeli zeneesztétika mint szintézis-kísérlet. Az abszolút zene esztétikai paradigmaváltása. Schopenhauer zenei metafizikája. Kierkegaard és a zenei démonium. A programzene problémái. Hanslick esztétikája: a zene mint hangozva mozgó forma. Az új zene esztétikája: Schönberg és Adorno. Avantgárd és experimentalitás. Cage és a csend.

A kanonikus mű - Mozart: A varázsfuvola

Mozart operája a felvilágosodás humanitás-felfogásának zenei beteljesítője, ugyanakkor szórakoztató népszínmű, varázsopera, mesejáték. Kapcsolatban áll Goethével éppúgy, mint a bécsi városi műdallal vagy az opera seriával. A félév során az opera zenei-drámai elemzésére, a figurák karakterének leírására, a szabadkőműves szimbólumrendszer zenei-színpadi feltárására, az eszmetörténeti kapcsolatok értelmezésére kerül sor.

A barokk zeneesztétikája

A barokk zene a mai nagyközönség egyik kedvence. Azonban a nagyközönség éppen a kor zenefelfogásáról tud a legkevesebbet. A kurzus célja, hogy közelebbről értelmezze azt a sajátos zenefelfogást, amelyet a romantika toposzai elfednek. Címszavakban: Szöveg és zene a korabarokk modernizmusban: Monteverdi. A nagybarokk zenefelfogás a reprezentatív vokális műfajokban: kantáta, opera, oratórium. A zenei ékesszólás művészete - retorika és reprezentáció: a figuratív zenei beszéd. Racionalista emberkép és affektuselmélet.

Bach-elemzések

"Egyrészt adva van a barokk zene, másrészt adva van Johann Sebastian Bach - ne keverjük össze a kettőt." (Adorno) Adornónak ellentmondva a kurzus során össze akarom keverni a kettőt, azaz kontextualizálni szeretném Bach vokális és hangszeres műveinek ama szeletét, amely egyfelől a kor zenei gondolkodásából, és így a Bach előtti szerzők műveiből ered, másfelől a recepciótörténetben igen fontos szerepet tölt be. Az elemzendő műveket az első órán beszéljük meg.

2009 őszi szemeszter

Zeneesztétika

Az előadások a zeneesztétikának a 19. századi filozófiai és művészetelméleti diskurzusba való beépülésétől kezdődően a kortárs zenefelfogásokig tekintik át az elmúlt két évszázad zenefelfogásának változásait. Címszavakban: A modern zeneesztétika 19. századi gyökerei: Wackenroder és Tieck zenei érzésesztétikája. A hegeli zeneesztétika mint szintézis-kísérlet. Az abszolút zene esztétikai paradigmaváltása. Schopenhauer zenei metafizikája. Kierkegaard és a zenei démonium. A programzene problémái. Hanslick esztétikája: a zene mint hangozva mozgó forma. Az új zene esztétikája: Schönberg és Adorno. Avantgárd és experimentalitás. Cage és a csend.

Zenei műelemzés

A félév során klasszikus zeneművek elemzésére kerül sor a 17-19. századi repertoárból. Elsősorban a zenei formafolyamatok elemzése-értelmezése áll a középpontban, s ezek felfejtése révén olyan kérdések kerülnek terítékre, mint az adott mű befogadástörténete, az esztétikai tapasztalat változásai, interpretáció-történet. Így a nyugati kánon néhány alapműve hermeneutikai megvilágításba kerül.

Udvari kultúra

Az udvar a polgári világ tökéletes ellenmodellje, ugyanakkor benne alakulnak ki azok a társasági-társadalmi magatartásformák, amelyek a társas érintkezés mintáit adják meg a modern, polgári kultúra számára is. Ez a kettősség hol közelebb hozza, hol eltávolítja az udvari világot a modern társadalomtól. Alapkérdéseink a félév során a következők lesznek: az udvari ember eszméjének megszületése és ennek közvetítése az udvari irodalomban; az univerzális ember kifejlődése az udvarban; a totális fejedelmi udvar: Versailles; a sajátosan udvari művészet: zene, dráma, képzőművészet; a reprezentációs és a polgári nyilvánosság kettőssége.

Zene a hangrögzítés korában

A félév során a zene esztétikai tapasztalatának azt a fordulatát értelmezzük, amely a hangrögzítés megjelenésével, majd fokozatos tökéletesedésével ment végbe. Ennek feltérképezéséhez a kurzus első két órájában a zenehallgatás történetét tekintjük át, melynek során az a kérdés kerül középpontba, hogy miként vált a zenehallgatás magányos, intim tevékenységgé, és ez hogyan írja felül a korábbi zenehallgatási módokat. Médiatörténeti része a félévnek a hanghordozók technológiai tökéletesedése: a fonográftól a digitális felvételig. Mindezek a legszorosabban összefüggenek olyan kérdésekkel mint (1) a teljes nyugati zeneirodalom mint kéznéllevő repertoár, (2) a műalkotás és a technikai reprodukció elmélete Walter Benjamin nyomán, (3) a hangfelvétel mint par excellence műalkotás Glenn Gould felfogásában, (4) a digitális hang mint a valóságban nem létező fenomén: a zenei valóság kérdésessége.

2009 tavaszi szemeszter

Handel: Messiás

Zenei műelemző előadás. A félév első óráin az oratórium műfajáról, és annak Händel életművében betöltött szerepéről lesz szó. Ezt követően pedig a Messiás elemzésére kerül sor: eszmeiség, zenei formatípusok, szöveg és zene viszonya, zenei reprezentációs eljárások, zenei "close reading".

A zenei interpretáció problémái

A félév során a zene értelmezésének egymással szorosan összekapcsolódó alapvető kérdéseit járjuk körül:
Kotta és hangzás; a zenemű jelentésének problémája; az előadás: a hangverseny mint intézményrendszer; a hangfelvétel: a teljes nyugati zeneirodalom mint kéznéllevő repertoár; változó előadói stílusok a 20. században: romantikus, modern, autentikus.

Zeneesztétika

Az előadások a zeneesztétikának a 19. századi filozófiai és művészetelméleti diskurzusba való beépülésétől kezdődően a kortárs zenefelfogásokig tekintik át az elmúlt két évszázad zenefelfogásának változásait. Címszavakban: A modern zeneesztétika 19. századi gyökerei: Wackenroder és Tieck zenei érzésesztétikája. A hegeli zeneesztétika mint szintézis-kísérlet. Az abszolút zene esztétikai paradigmaváltása. Schopenhauer zenei metafizikája. Kierkegaard és a zenei démonium. A programzene problémái. Hanslick esztétikája: a zene mint hangozva mozgó forma. Az új zene esztétikája: Schönberg és Adorno. Avantgárd és experimentalitás. Cage és a csend.

2008 őszi szemeszter

Zeneesztétika

Az előadások a zeneesztétikának a 19. századi filozófiai és művészetelméleti diskurzusba való beépülésétől kezdődően a kortárs zenefelfogásokig tekintik át az elmúlt két évszázad zenefelfogásának változásait. Címszavakban: A modern zeneesztétika 19. századi gyökerei: Wackenroder és Tieck zenei érzésesztétikája. A hegeli zeneesztétika mint szintézis-kísérlet. Az abszolút zene esztétikai paradigmaváltása. Schopenhauer zenei metafizikája. Kierkegaard és a zenei démonium. A programzene problémái. Hanslick esztétikája: a zene mint hangozva mozgó forma. Nietzsche és Wagner. Az új zene esztétikája: Schönberg és Adorno. Avantgárd és experimentalitás. Cage és a csend.

2008 tavaszi szemeszter

Zene a hangrögzítés korában

A félév során a zene esztétikai tapasztalatának azt a fordulatát értelmezzük, amely a hangrögzítés megjelenésével, majd fokozatos tökéletesedésével ment végbe. Ennek feltérképezéséhez a kurzus első két órájában a zenehallgatás történetét tekintjük át, melynek során az a kérdés kerül középpontba, hogy miként válik lehetségessé a zenehallgatás mint magányos, intim tevékenység, és ez miként írja felül a korábbi zenehallgatási módokat. Médiatörténeti része a félévnek a hanghordozók technológiai tökéletesedése: a fonográftól a digitális felvételig. Mindezek a legszorosabban összefüggenek olyan kérdésekkel mint (1) a teljes nyugati zeneirodalom mint kéznéllevő repertoár, (2) a műalkotás és a technikai reprodukció elmélete W. Benjamin nyomán, (3) a hangfelvétel mint par excellence műalkotás G. Gould felfogásában, (4) a digitális hang mint a valóságban nem létező fenomén: a zenei valóság kérdésessége, (5) a zenei szimulakrum problémája Baudrillard elmélete alapján.

Zenei műelemzés

A félév során klasszikus zeneművek elemzésére kerül sor a 17-19. századi repertoárból. Elsősorban a zenei formafolyamatok elemzése-értelmezése áll a középpontban, s ezek felfejtése révén olyan kérdések kerülnek terítékre, mint az adott mű befogadástörténete, az esztétikai tapasztalat változásai, interpretáció-történet. Így a nyugati kánon néhány alapműve hermeneutikai megvilágításba kerül.

Zeneesztétika

Az előadások a zeneesztétikának a 19. századi filozófiai és művészetelméleti diskurzusba való beépülésétől kezdődően a kortárs zenefelfogásokig tekintik át az elmúlt két évszázad zenefelfogásának változásait. Címszavakban: A modern zeneesztétika 19. századi gyökerei: Wackenroder és Tieck zenei érzésesztétikája. A hegeli zeneesztétika mint szintézis-kísérlet. Az abszolút zene esztétikai paradigmaváltása. Schopenhauer zenei metafizikája. Kierkegaard és a zenei démonium. A programzene problémái. Hanslick esztétikája: a zene mint hangozva mozgó forma. Az új zene esztétikája: Schönberg és Adorno. Avantgárd és experimentalitás. Cage és a csend.

2007 őszi szemeszter

A kanonikus mű - Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

A félév során a 18. századi francia regény egyik legmaradandóbb alkotását elemezzük elsősorban eszmetörténeti szempontból. A libertinizmus a francia felvilágosodásban. Laclos regényének irodalmi előzményei: Rousseau, Diderot, Prévost, Casanova, Sade. A lélek mint mechanikus óramű: a racionalizmus antropológiája mint lélektani kísérlet Laclos-nál. Az archetipikus Don Juan-mítosz legnagyobb Laclos-korabeli ábrázolása: Mozart Don Giovannija. Etikai választások: epikureizmus, hedonizmus, libertinizmus vs. az arisztotelészi etika "középre szoktatása" és a sztoicizmus. Az etikai probléma egy kései leágazása Kierkegaardnál: esztétikai és etikai stádium, illetve az esztétikai stádium reflektálatlan és reflektált csábítás fogalma a Vagy-vagyban.

Musica poetica

Szöveg és zene kapcsolata a 17-18. századi zeneesztétikában. Szövegkifejezés és -ábrázolás a reprezentatív barokk műfajokban: kantáta, opera, oratórium. A zenei ékesszólás művészete: ut oratoria musica. Racionalista emberkép és affektuselmélet. Retorika és reprezentáció: a figuratív zenei beszéd. Esztétikai összegzés: Johann Mattheson. Zenei műelemzések.

Zeneesztétika

Az előadások a zeneesztétikának a 19. századi filozófiai és művészetelméleti diskurzusba való beépülésétől kezdődően a kortárs zenefelfogásokig tekintik át az elmúlt két évszázad zenefelfogásának változásait. Címszavakban: A modern zeneesztétika 19. századi gyökerei: Wackenroder és Tieck zenei érzésesztétikája. A hegeli zeneesztétika mint szintézis-kísérlet. Az abszolút zene esztétikai paradigmaváltása. Schopenhauer zenei metafizikája. Kierkegaard és a zenei démonium. A programzene problémái. Hanslick esztétikája: a zene mint hangozva mozgó forma. Nietzsche és Wagner. Az új zene esztétikája: Schönberg és Adorno. Cage és a csend.
Az előadások egy része meghallgatható az Eper Rádió (Első Pesti Egyetemi Rádió) honlapján.

2007 tavaszi szemeszter

A kanonikus mű - Goethe: Wilhelm Meister tanulóévei

A félév során a nevelési regény legnagyobb művét elemezzük. Bevezetésül a nevelési regény műfajáról lesz szó, Goethe regényének fogadtatásáról (Schiller, Schlegel), majd a regény elemzésére kerül sor, amely sokféle kitekintetésre ad lehetőséget a 18. századi eszmetörténet, művészetfelfogás és esztétika területén.

A felvilágosodás esztétikája

A félévben a felvilágosodás korának művészeti reflexióit tárgyaljuk a Descartes és Kant közötti időszakban (kb. 1650-1800). Egy ekkora korszak irodalma természetesen szelekciót igényel, ezért elsősorban azokat a szövegeket vizsgáljuk, amelyek közvetlenül művészetelméletileg fontosak. A művek műfajaikban is szerteágazók: pamflet, esszé, értekezés, levél, memoár. Szerzőink többek között: Boileau, Diderot, Rousseau, Lessing, Goethe, Schiller. A részletes bibliográfiát az első órán adom meg.

Zeneesztétika - a zenehallgatás történeti tipológiája

A félév során a zenehallgatás történeti tipológiáját járjuk körül. A témák a következők: Kik mikor, hogyan és miért hallgattak / hallgatnak zenét a korai modernitástól napjainkig? Hogyan változtak a zene iránti hallgatói elvárások? A használati zene (asztali zene, szórakoztató zene, egyházi zene) és az autonóm zene (abszolút zene) esztétikai elkülönülése. A zenehallgatás intézményesített szerkezete: a koncertélet története. A hangrögzítés és hatása a zenehallgatásra. Esztétikai és kóros zenehallgatás (Hanslick): tipizálhatók-e az egyes zenehallgatási magatartásformák?

2006 őszi szemeszter

A zenei variáció

"A zene egyetlen formaalkotó elve az ismétlés." (Pernye András) A félév során az ismétlésen alapuló formaalkotás eminens példáját, a variációt vizsgáljuk 17-19. századi művek elemzéseivel. Ennek nyomán, reményeim szerint, a zenei szerkezetek mélyebb átlátására is alkalmunk nyílik.

Zenész-regények és novellák értelmezése

A szemináriumon a zene illetve a zenész irodalmi típus- és személyiségváltozataival kívánunk közelebb kerülni a zenéről és a zenész alakjáról alkotott elképzelésekhez.
A félév során közösen választjuk ki a műveket. Néhány ötlet:

Mörike: Mozart prágai utazása

Hoffmann: Kreisleriana, Gluck lovag

Tolsztoj: Kreutzer-szonáta

Cholnoky Viktor: Tartini ördöge

Delblanc: Heréltek

Carpentier: Barokk zene

Bernhard: A menthetetlen

Zeneesztétika

Az előadás a zeneesztétika főbb történeti állomásait mutatja be:
Éthosz-elmélet és utánzás az antikvitásban; a zene helye a középkori hét szabad művészetben; a 17. századi modernizmus; a 18. század zeneesztétikai vitái; a zenei érzésesztétika: Wackenroder és Tieck; az abszolút zene esztétikai paradigmaváltása: Hoffmann; Kierkegaard és a zenei démonium; a zene mint hangozva mozgó forma: Hanslick; az új zene esztétikai útjai: Adorno.

2006 tavaszi szemeszter

Handel: Messiás

Zenei műelemző előadás. A félév első óráin az oratórium műfajáról, és annak Händel életművében betöltött szerepéről lesz szó. Ezt követően pedig a Messiás elemzésére kerül sor: eszmeiség, zenei formatípusok, szöveg és zene viszonya, zenei reprezentációs eljárások, zenei "close reading".

A historikus zenei előadóművészet

A kurzus a historikus-autentikus zenei interpretáció történetével, gyakorlatával, esztétikai problémáival foglalkozik. Történetiség: a "zenei Pompejitől" (19. század eleje) a szonorikus rekonstrukcióig, illetve a historikus "mozgalom" alakváltozataiig. Gyakorlat: a kamarazenekar mint újdonság, az instrumentárium megválasztásának kérdései, énekhangfajok, hangolástípusok. Esztétikai problémák: A zenei régiség mint újdonság; játék a múlttal: integráció versus rekonstrukció - a zenére alkalmazott gadameri hermeneutika lehetőségei . Van-e mintája a régi hangzásnak? A historizmus belső feszültségei: zenei múzeum vagy revitalizálás, a kortárs zenei tendenciák és a zenei múlt teljes birtokbavételének ellentmondásai. A historizmus mint a '68-as nemzedék zenei ellenideológiája és az ideológiamentes századvég problémái. A félév középpontjában Nikolaus Harnoncourt zenei és publicisztikai tevékenysége áll.

Zeneesztétika-történet 2.

A zeneesztétika főbb irányai a 19. században. Wackenroder és Tieck zenei érzésesztétikája; a hegeli zeneesztétika mint szintézis-kísérlet; az abszolút zene esztétikai paradigmaváltása; Schopenhauer zenei metafizikája; Kierkegaard és a zenei démonium; a programzene problémái; Hanslick esztétikája: a zene mint mozgó forma; Nietzsche és Wagner; az új zene esztétikai megalapozódása felé: Busoni

2005 őszi szemeszter

Zeneesztétika-történet 1.

Az előadás a zeneesztétika történetét mutatja be a 19. század első harmadáig, a nagy csomópontokat érintve. A főbb történeti állomások: Éthosz-elmélet és utánzás az antikvitásban; a zene helye a középkori hét szabad művészetben, és ennek hatása a gyakorlati zenére; a 17. századi modernizmus: retorika, előadói tradíciók, zenei reprezentáció; a 18. század zeneesztétikai vitái: olasz kontra francia zene, a német zene szintézise, a francia buffonista harc. Ábrázolás és kifejezés porblémája a preromantikában; Hegel zeneesztétikája.

A barokk opera

Az opera létrejöttének esztétikai implikációi a késő-reneszánsz poétikája alapján: zenedráma a 17. századi modernizmusban (a firenzei camerata, Monteverdi, Cavalli, Cesti). Retorika és reprezentáció: a figuratív zenei beszéd és a színpadi-zenei szenvedélyábrázolás. A francia barokk opera és a klasszicista tragédia kapcsolata: Lully és Racine. Az opera mint barokk összművészeti alkotás: zene, költészet, dramaturgia, szcenika, kosztüm, taglejtés. Az opera seria változatai: a velencei operától a buffonista harcig. (A. Scarlatti, Purcell, Vivaldi, Pergolesi, Händel, Rameau, Gluck művei.)

Affektuselmélet és reprezentáció a 17-18. századi esztétikában

A görög éthosz-elmélet és annak recepciója a koramodern etikában: neosztoicizmus és epikureizmus. Az affektusok racionalista rendszere és a barokk emberkép: pszichológia és fiziológia. Descartes szenvedélytana és a Descartes-recepció hatása a művészetelméletre. A műalkotás mint az affektusok ábrázolásának tárgya. Képi, drámai, színpadi és zenei reprezentáció: a művészetelmélet affektuselméletei.

2005 tavaszi szemeszter

A kanonikus mű Mozart: A varázsfuvola

Mozart operája a felvilágosodás humanitás-felfogásának zenei beteljesítője, ugyanakkor szórakoztató népszínmű, varázsopera, mesejáték. Kapcsolatban áll Herderrel vagy Goethével éppúgy, mint a bécsi városi műdallal vagy az opera seriával. A félév során az opera zenei-drámai elemzésére, a figurák karakterének leírására, a szabadkőműves szimbólumrendszer zenei-színpadi feltárására, az eszmetörténeti kapcsolatok értelmezésére kerül sor

A zeneesztétika története 2.

A zeneesztétika főbb irányai a 19. században. Wackenroder és Tieck zenei érzésesztétikája; a hegeli zeneesztétika mint szintézis-kísérlet; az abszolút zene esztétikai paradigmaváltása; Schopenhauer zenei metafizikája; Kierkegaard és a zenei démonium; a programzene problémái; Hanslick esztétikája: a zene mint mozgó forma; Nietzsche és Wagner; az új zene esztétikai megalapozódása felé: Busoni

Zeneesztétikai szövegolvasás

A Zeneesztétika története 2. előadáshoz kapcsolódó szeminárium, de a két tárgy nem kényszerrendezett. A szövegeket hangsúlyosan szemináriumi keretben, beszélgetés formájában dolgozzuk fel. (Így a megjelenés több, mint üdvös!) A bibliográfia azonos az előadáséval.

2004 őszi szemeszter

Reneszánsz poétikák

Az antik poétika és retorika újjáéledése a reneszánsz kritikában: Arisztotelész- és Horatius-recepció. Viták az utánzás körül: természetutánzás és/vagy tekintélyelv. Arisztotelizmus versus platonizmus. A költői és a zenei ékesszólás kapcsolata a későreneszánsz-manierista művészetben: a "musica poetica".

Zeneesztétikai szövegolvasás: Dahlhaus-Eggebrecht: Mi a zene?

A zeneesztétika kérdéseinek főbb csomópontjai:"Létezik-e >a< zene?"; "Zenei tartalom"; "Esztétikai jelentés és szimbolikus üzenet"; "Zene és idő"; "A zenei szép"- néhány fejezetcím a szerzőpáros könyvéből. A kötetben tárgyalt problémák történeti, elméleti kommentálása. A könyv használata valamennnyi órán nélkülözhetetlen.

Zeneesztétika

Az előadások középpontjában a jelentésadás kérdése áll. A két szélső megítélés - a zene mint kifejezés versus a zene mint mozgó rajzolat -, és a köztes lehetőségek mérlegelése. Néhány további kérdés: Van-e referencialitása a zeneműnek? Ha igen, akkor ábrázolja vagy kifejezi tárgyát? A harmóniamozgás "lélekmozgást" eredményez-e? A zenei befogadás problémái. A klasszikus hármas felosztás (affektus-zene, abszolút zene, programzene) kérdései.

2004 tavaszi szemeszter

A zeneesztétika története 1.

Az előadás a zeneesztétika történetét mutatja be a 19. század első harmadáig, a nagy csomópontokat érintve. A főbb történetei állomások: Éthosz-elmélet és utánzás az antikvitásban; a zene helye a középkori hét szabad művészetben, és ennek hatása a gyakorlati zenére; a 17. századi modernizmus: retorika, előadói tradíciók, zenei reprezentáció, műfaji áttekintés; a 18. század zeneesztétikai vitái: olasz kontra francia zene, a német zene szintézise, a francia buffonista harc. Ábrázolás és kifejezés problémája a preromantikában; Hegel zeneesztétikája.

Bach orgonaművei

A Bach-művek tematikus-műfaji áttekintése, elemzése. Az orgona szerkezetének bemutatása (17-18. századi hangszertípusok, mechanika, traktúra stb.). Műelemzések a 18. század billentyűs zenéjének formavilágára koncentrálva. Két nagy részre osztjuk a Bach-műveket: korálhoz (népénekhez) kötött művek: korálelőjáték, korálvariáció és szabad orgonakompozíciók (prelúdium, toccata, fantázia, fúga), valamint a kamarazenéhez kapcsolódó művek: concerto-átiratok, szonáták.

Zeneesztétikai szövegolvasás

A Zeneesztétika története 2. előadáshoz kapcsolódó szeminárium, de a két tárgy nem kényszerrendezett. A szövegeket hangsúlyosan szemináriumi keretben, beszélgetés formájában dolgozzuk fel. (Így a megjelenés több, mint üdvös!) A bibliográfia azonos az előadáséval.

2003 őszi szemeszter

"A zene a költészet testvére"

Szöveg és zene kapcsolata a 17-18. századi zeneesztétikában. Szövegkifejezés és -ábrázolás a reprezentatív barokk vokális mufajokban: kantáta, opera, oratórium. A zenei ékesszólás muvészete: ut oratoria musica.

Ész és szenvedély

Érzelemelmélet és drámaesztétika a 17. században. Az arisztoteliánus poétika és a racionalista affektuselmélet a francia neoklasszicizmusban. Descartes, Corneille, Boileau, Racine, Lully.

Zenével láttatni: A programzene esztétikája

Zene az "affektus-zene" (Goethe) és az abszolút zene között. A leíró zenemű helye a barokk és a klasszicizmus muvészetelméletében. A deskripció mint hangzó metafora. Jelölt és jelölő viszonya: emblémák és szimbólumok, zenei ikonológia. Viharok, sóhajok, nap- és évszakok; zsánerképek és karakterek; a káosz és a hét planéta; Isten teremtményei, Ferdinánd császár és a kilenc múzsa; Ovidius szimfóniában elbeszélve; rózsafüzér és sirató; csata és megdicsőülés; vesekövek és bibliai históriák. Froberger, Biber, Couperin, Marais, Vivaldi, Kuhnau, Fischer, Händel, Haydn, Dittersdorf művei.

Kötetben megjelent tanulmányok

A multikulturalitás internetes dalárdái - a MIDI-rőlA folyóiratok kultúrája az elektronikus kor szemszögéből. Szerk.: Gács Anna, L'Harmattan, 2007.

A hercegnő kérdése Dombormű. Esszék, tanulmányok Poszler György 70. születésnapjára. Budapest, Liget, 2001.

Könyvfordítás

Michael Nyman: Experimentális zene - Cage és utókora. Magyar Műhely, 2005.

Folyóiratokban, e-folyóiratokban megjelent tanulmányok

Mit hallott Esdras Edzardi? [Matthias Weckmann egy elveszett kantátájának nyomában] Magyar Zene, 2008. november, 411-423.o.

Lodewijk Meyer és a Nil Volentibus Arduum: egy vázlatos affektuselmélet Laokoón, (2008) 5.

Forte és Piano Budapesti Könyvszemle (BUKSZ), 2006, Nyár

Kierkegaard és Mozart Don Giovannija: egy mítosz mítosza Magyar Filozófiai Szemle, 2003/1-2. 147-153.

A hangnemek hatásesztétikájának kritikai vitája a 18. századi német zeneesztétikában Laokoón, (2002-2003), 2.

Descartes etikája és affektuselmélete Laokoón, (2001-2002), 1.

Nikolaus Harnoncourt - Historizmuson innen és túl Holmi, 2000/8. 958-967.

"Harnoncourt legvadabb gyermekei" Holmi 1999/4. 543-548.

Sonetto és Concerto. A négy évszak és öt olvasata Muzsika 1998/2. 23-30

Betegség, transzgresszió, dodekafónia Muzsika 1997/6. 15-19.o.

Az udvariatlan úriember; Henry Peacham: A tökéletes úriember. A zenéről. (1622). Esszé és fordítás. Muzsika 1997/4. 11-17.

Thomas Mann: Halál Velencében. A fordított Pygmalion Szépliteratúrai Ajándék, 1994/1. 44-46.

Könyvbírálatok

Faktorfúga
Göncz Zoltán: Bach testamentuma, Garamofon, 2009.
BUKSZ, 2009. Nyár, 115-122.o.

A Mozart-opera világkép nélkül
David Cairns: Mozart és operái. Fordította Fejérvári Boldizsár, Park Kiadó, 2008.
Élet és Irodalom, 2008. augusztus 8.

Az erotika regiszterei
Veszedelmes olvasmányok - Erotikus illusztrációk a 18. századi francia irodalomban. Az Országos Széchényi Könyvtár, a Tony Fekete Magángyűjtemény, a Bibliothéque Nationale de France, az Österreichische Nationalbibliothek és az aradi Biblioteca Judeţeană együttműködésében rendezett kiállítás katalógusa magyar és francia nyelven. Országos Széchényi Könyvtár - Kossuth Kiadó, 2007
Holmi, 2008 április

A hangok és a formák
Eduard Hanslick: A zenei szép. Fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Csobó Péter György. Typotex Kiadó, Budapest, 2007.
Holmi, 2008 március

Ex Libris [8]
E. T. A. Hoffmann: Fantáziadarabok Callot modorában I.Fordította, jegyzetekkel ellátta Horváth Géza. Cartafilus Kiadó, Budapest, 2007.
Julian Budden: Verdi. Fordította Rácz Judit. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007
Liszt Ferenc utolsó napjai - Növendéke, Lina Schmalhausen kiadatlan naplója alapján bevezette, jegyzetekkel ellátta és szerkesztette Alan Walker. Fordította Fejérvári Boldizsár. Park Kiadó, Budapest, 2007.
Szalóczy Péter: Elfeledett zeneszerzők. Typotex Kiadó, Budapest, 2007.

Ex Libris [7]
Eduard Hanslick: A zenei szép. Fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Csobó Péter György. Typotex Kiadó, Budapest, 2007.
Bruno Monsaingeon: Glenn Gould - egyáltalán nem tartom magam különcnek. Fordította Rácz Judit. Holnap Kiadó, Budapest, 2007.
Uhrman György: Mozart csendestársa? Vince Kiadó-Locovox Kiadó, Budapest, 2007.
Láng György: A Tamás-templom karnagya. Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2007.
Élet és Irodalom, 2007. augusztus 10.

Túl az Amadeuson
Wolfgang Hildesheimer: Mozart. Fordította Györffy Miklós. Gondolat, 2006
Volkmar Braunbehrens: Mozart - a bécsi évek. Fordította: Győri László. Osiris, 2006
Maynard Solomon: Mozart. Fordította Barabás András. Park Kiadó, 2006.
BUKSZ, 2007. Tavasz, 13-21.o.

A Mozart-psziché nyomában
Maynard Solomon: Mozart. Fordította Barabás András. Park Kiadó, 2006.
Élet és Irodalom, 2006. december 15.

Ex Libris [6]
Joachim Köhler: Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner (Fordította Romhányi Török Gábor. Holnap Kiadó, Budapest, 2005.)
Brigitte Hamann: Winifred Wagner, avagy Hitler és Bayreuth (Fordította Győri László. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005.)
Jonathan Carr: Az igazi Mahler (Fordította Borbás Mária. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005.)
Csobó Péter (szerk.): Zene és szó - zeneesztétikai szöveggyűjtemény (Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2004.)
Élet és Irodalom, 2005. július 22.
Carl Dahlhaus: Az abszolút zene eszméje, Typotex, 2004
BUKSZ, 2004.Tél

Ex Libris [4]
Carl Dahlhaus - Hans Heinrich Eggebrecht: Mi a zene? Ford. Nádori Lídia, Osiris, 2004
Dolinszky Miklós: Időrengés. Kilenc muzsikus - tíz vallomás. Osiris, 2004.
Peter Bloom: Berlioz élete. Ford. Kunos Linda, Osiris, 2004.
Zeneművészeti kisszótár 1. Ford. Nádori Lídia, Európa, 2004.
Élet és Irodalom, 2004. május 21.

Ex Libris [5]
Christoph Wolff: Johann Sebastian Bach - A tudós zeneszerző (Fordította Széky János. Park Kiadó, 2004.)
Matthew Boyden: Richard Strauss (Fordította Borbás Mária. Európa, 2004.)
Glenn Gould: Tiltsuk be a tapsot! (Válogatta és az utószót írta Wilheim András. Fordította Barabás András és Csuhai István. Európa, 2004.
Carl Dahlhaus: Az abszolút zene eszméje Fordította Zoltai Dénes, Typotex, 2004.
Élet és Irodalom, 2004. december 3.

Egy magyar Faust
Szabolcsi Bence válogatott írásai. Szerk. Wilheim András. Typotex, 2003.
Élet és Irodalom

Gouldberg-variációk
Otto Friedrich: Glenn Gould. Fordította Sárközy Elga. Európa, 2002.
Élet és Irodalom, 2002. augusztus 16.

Beszédutak
Nikolaus Harnoncourt: Zene mint párbeszéd. Monteverdi, Bach, Mozart Fordította és az utószót írta: Dolinszky Miklós. Európa, 2002.
Élet és Irodalom, 2002. augusztus 2.

Játék a kastélyban
Tarbay Dávid: Adonisz. Fordította: Kodaj Dániel és Tarbay Dávid. Kortárs, 2001.
Holmi, 2002. június, 803-805. o.

Wagner Párizsban
Richard Wagner: Egy német muzsikus Párizsban - Charles Baudelaire: Richard Wagner és a Tannhäuser Párizsban
Élet és Irodalom, 2002. április 12.

Ex Libris [3]
Retkes Attila: Kontrasztok. Wellington, 2000.
Pándi Marianne: Hangászati mulatságok, Mágus, 2001.
Symphonia Hungarorum. Budapesti Történeti Múzeum - Magyar Zenekritikai Társaság, 2001.
H. C. Robbins-Landon: 1791 - Mozart utolsó éve. Ford. Győri László. Corvina, 2001.
Élet és Irodalom, 2002. január 11.

Ex Libris (2)
Peter Wicke: A szórakoztató zene Mozarttól Madonnáig. Fordította: Borbély Mária, Magyar István, Klément Krisztián. Athenaeum 2000, é.n. [1999.]
Norbert Elias: Mozart - egy zseni szociológiája. Fordította Győri László. Európa, 2000.
Németh Amadé: Operahősök lexikona. Anno, é.n.
Zoltai Dénes: A zeneesztétika története. Kávé, 2000.Élet és Irodalom, 2000. december 1. 19.o.

A beszélő Bartók
Beszélgetések Bartókkal, szerk. Wilheim András. Kijárat, 2000.
Élet és Irodalom, 2000. május 12. 18.o.

Szabolcsi Bence öröksége.
Élet és Irodalom, 1999. december 10. 18.o.

Ex Libris (1)
Fodor Géza: Zene és színház. Argumentum Kiadó - Lukács Archívum, Budapest, 1998.
Philippe Lacoue-Labarthe: Musica ficta. Ford. Szabó László. Latin Betűk, Debrecen, 1997.
Leopold Mozart: Hegedűiskola. Ford. Székely András, Mágus Kiadó, é.n. /1998./
Sir Georg Solti: Emlékeim. Ford. Mesés Péter és Zádor Éva. Seneca, Budapest, 1998.
Élet és Irodalom, 1999. július 23. 13.o.

A modern zene teremtője
Claudio Monteverdi levelei és elméleti írásai
Élet és Irodalom, 1999. márc. 12. 15.o.

A táncparkett ördöge
Rainer Gstrein: Die Sarabande. Innsbruck - Wien, 1997.
Muzsika, 1998. augusztus, 33. o.

Hangverseny- és hanglemez-bírálatok

A másik Chopin (Schiff András zongoraestjéről.)
Élet és Irodalom, 2001. november 30. 27. o.

Az őrület változatai (A Sonatori de la Gioiosa Marca "Follie all'italiana" c. lemezéről.)
Élet és Irodalom, 2001. november 16. 26. o.

Énekesek és masiniszták. (Haydn: Élet a Holdon. Millenáris park.)
Élet és Irodalom, 2001. augusztus 24. 29.o.

Több mint meeting (Soproni Régizenei Napok, 2001.)
Élet és Irodalom, 2001. július 20. 28.o

Bach: Triószonáták. (A BMC Bach-lemezéről)
Gramofon, 2001. 2.

A kékszakállú Judit vára (Bartók: A Kékszakállú herceg vára. A Magyar Állami Operaház előadása.)
Élet és Irodalom, 2001. május 25. 26.o.

Mély fölött derengni (Dinu Lipatti lemezéről, EMI - A század nagy felvételei.)
Élet és Irodalom, 2001. május 11. 26.o.

Orlando furioso ma non tanto (Händel: Orlando. A Budapesti Kamaraopera előadása a Várszínházban.)
Élet és Irodalom, 2001. április 20. 28.o.

Mesterdalnokok (Wagner: Trisztán és Izolda. A Mannheimi Nemzeti Színház vendégjátéka a Magyar Állami Operaházban.)
Élet és Irodalom, 2001. március 23. 28.o.

Lánglobbantás (Jurij Szimonov születésnapi ünnepi koncertje a Zeneakadémián.)
Élet és Irodalom, 2001. március 16.

Fazonigazítás (Újévi koncert, Bécs, 2001. Nikolaus Harnoncourt lemezéről.Teldec.)
Élet és Irodalom, 2001. február 16. 27.o.

Verdi-centenárium (Verdi: Reqiuem)
Élet és Irodalom, 2001. február 9.

Pesti Bayreuth (Wagner: A Nibelung gyűrűje. A Magyar Állami Operaház előadásáról.)
Élet és Irodalom, 2001. január 19. 28.o.

Verdi-archívum (Verdi: A végzet hatalma, Traviata. A Warner Fonit lemezsorozatának két darabjáról)
Élet és Irodalom, 2001. január 12. 26.o.

Bach-revisited. Átjárások. (A BMC Bach-lemezéről.)
Gramofon, 2001. 1.

Harmónia a kilencedik égkörben (A Tallis Scholars hangversenyéről.)
Élet és Irodalom, 2000. december 8. 20.o.

Haydn: Armida (Cecilia Bartoli, Nikolaus Harnoncourt és a bécsi Concentus Musicus lemezéről.)
Gramofon, 2000. dec. - 2001. jan. 17.o.

Viaggio Musicale - Zenei utazás (Az Il Giardino Armonico lemezéről.)
Gramofon, 2000. dec. - 2001. jan. 24.o.

Trombona nihil aliud
Élet és Irodalom, 2000. november 17. 20.o.

"Az Illés szekerén" (Mendelssohn: Elias.)
Élet és Irodalom, 2000. november 3. 20.o.

Feljegyzések egy fesztiválról III. (A III. Holland-magyar Régizenei Fesztivál harmadik és negyedik hangversenyéről.)
Élet és Irodalom, 2000. október 13. 22.o.

Feljegyzések egy fesztiválról II. (A III. Holland-magyar Régizenei Fesztivál harmadik és negyedik hangversenyéről.)
Élet és Irodalom, 2000. szeptember 29. 21.o.

Feljegyzések egy fesztiválról I. (A III. Holland-magyar Régizenei Fesztivál első és második hangversenyéről.)
Élet és Irodalom, 2000. szeptember 22. 20.o.

Kármentesítők. (Bizet: Carmen. A Magyar Állami Operaház előadásáról.)
Zsöllye, 2000. szeptember, 81.o.

Rameau: Dardanus. (Marc Minkowski és a Les Musicien du Louvre lemezéről.)
Gramofon, 2000. július - augusztus, 15.o.

Óriás - CD-n - BACH 2000. (A Teldec BACH 2000 című életműkiadásáról.)
Octogon, 2000/6. 74.o.

Hasse: Olasz kantáták. (Az Affetti Musicali lemezéről.)
Gramofon, 2000. június, 15.o.

Két szerep keres hét szereplőt. (A Budapesti Kamaraopera Händel Orlandójának bemutatójáról.)
Élet és Irodalom, 2000. június 23. 21. o.

Couleur vocale. (Vukán György: Black Advent. A Magyar Állami Operaház Thália Színházbeli előadásáról)
Zsöllye, 2000. február, 21.o.

AFFEKTUS ÉS RÁCIÓ

Szinopszis

Disszertáció

Az antikvitás éthosz-elméletével kezdődően a zene az európai kultúrkörben széles ívű etikai dimenzióra tett szert, mely a zene által keltett emocionális-erkölcsi hatást tekintette elsődlegesnek. E gondolat történeti vonzásköre hol felerősödött, hol elgyengült, de összességében a romantika felbomlásáig tetten érhető jelenléte. Éppen e mélyen a kultúrába ivódott szerepkör tette magát e gondolatot közhellyé, hiszen ami folytonosan adottként jelenik meg, az oly mértékben a kultúra elválaszthatatlan része, hogy annak valóságos locus topicusává válik, és a róla való gondolkodást nagy mértékben nehezíti éppen eleve adott, vagy annak vélt mivolta. Így a kérdést nem is tehetjük föl helyesen úgy, hogy valóban tartalmaz-e érzelmi-affektív sajátosságot maga a zene, hanem helyesebb arra rákérdezni, hogy ez történetileg milyen kontextusban, kontextusokban jelenik meg. Hiszen nem zenei nyelvről, hanem csak zenei nyelvekről beszélhetünk. Egy univerzalizált egységes zenei nyelv feltételezte érzelemelmélet önnön egyetemességi igényébe ütközve kizárólag a fent említett közhelybe torkollik. A stílusokként változó zenei nyelvek feltételezése nyomán vizsgálódó stílusértelmező módszer azonban ezt az univerzalisztikus igényt felfüggesztve arra figyelmes, hogy egy adott történeti kontextuson belül miként értékelhető az érzelmek és a zenei kifejezés viszonya. Ebben a vonatkozásban nyilvánvaló képtelenség lenne arról beszélni, hogy példának okáért Vivaldi vagy Schumann zenéje rendelkezik-e nagyobb érzelmi gazdagsággal. Ez nem csak azért képtelen kérdés, mert az esetleges döntéssel eleve bizonytalan minőségi preferenciákat akar érvényesíteni, hanem sokkal inkább azért, mert a két zenei nyelv stíluskörének egymással összemérhetetlen hatásmechanizmusát kívánná "versenyeztetni" egymással, abban a hiszemben, hogy érzelem alatt mindig minden kor ugyanazt értette. Másfelől, amennyiben művészeti produkcióval állunk szemközt, akkor alapvető kérdéssé válik annak tisztázása, hogy az érzelem és a zene kapcsolata miként jön létre az előbbinek az utóbbin keresztül megvalósuló kifejezésében, illetve az érzelem az alkotói oldalon mennyire személyes. Azaz, hogy ki és hogyan érzékeli kinek az érzelmeit. A kérdésfeltevés ebben a formában megint oly általános, hogy annak kielégítő megválaszolásához a legkülönbözőbb értelmezői olvasatok vállalkozhatnak a zenei köznyelvek stíluskritikai vizsgálatától a pszichoanalitikus, vagy neurológiai értelmezésekig. A kérdés ebben a vonatkozásban azonban már nem művészeti, hanem kognitív pszichológiai vagy neurobiológiai.
Célom egy olyan elméleti és gyakorlati irányultságú munka megírása volt, mely szem előtt tartja a 17-18. századi zene teoretikus és a praxisbéli sajátosságait úgy, hogy mindeközben figyelemmel van a kor művészeti gyakorlatára csakúgy, mint érzelemelméletének művészetbölcseleti és filozófiai implikációira.
A téma etikai-fiziológiai dimenziójának tárgyalása nélkülözhetetlennek bizonyult, mert a kor számára általa vált kezelhetővé a lélekállapotoknak mint affektusoknak a racionalizált struktúrája. Az érzelem ez esetben soha nem valamely szubjektív érzésként manifesztálódik, hanem a descartes-i értelemben vett józan ész velejáró elemeként objektív, statikus jellegű, általános érvénnyel meghatározott jelenségként. Ennek okán feltétlenül szükséges volt Descartes etikájának affektuselméleti összfüggéseit kidolgozni, különösen annak immanens történeti kimunkálódására vonatkozóan. Ez az Értekezés a módszerről, az Erzsébet, pfalzi hercegnővel folytatott levelezés, A filozófia alapelvei, az Értekezés az emberről, Az emberi test leírása és A lélek szenvedélyei című művek vonatkozó passzusainak elemzésével és interpretálásával valósul meg a disszertációban. Tekintve, hogy a karteziánus etika a 17. században hallatlanul nagy hatást fejt ki az affektuselmélet terén, s így közvetve vagy közvetlenül érinti a zeneelmélet idevágó részeit, azt lehet mondani, hogy aki a század folyamán érinti a kérdést, az - ismét közvetve vagy közvetlenül - Descartes etikájához kapcsolódik. A descartes-i filozófia fiziológiai és affektuselméleti eredményei - különösképpen az életszellemek ingerületátviteli folyamatának szerepe - korrelálnak a kor több jelentős zeneelméleti felfogásával. Ez elsősorban a zene érzelmi hatásának létrejöttében és folyamatában látható leginkább. Descartes mechanikus érzékeléselmélete feltűnően erősen átjárja a zeneelméleti, -esztétikai irodalmat, azzal együtt, hogy ritkán tapasztalható közvetlen utalás magára Descartes-ra. Így inkább annak vagyunk tanúi, hogy a Descartes-nál kibontakozó affektuselmélet megalapozza a kor affektusokra vonatkozó zenei reflexióit oly módon, hogy azok inkább kapcsolódnak a kartezianizmus szellemi áramlatához, mintsem kizárólag magához Descartes-hoz. Az affektusok ennek megfelelően racionalista, mechanikus, objektív - pontosabban objektívként tekintett - állapotok.
Így a disszertáció második, zenei affektuselméleti kérdésekkel foglalkozó részében Athanasius Kircher karteziánus zenei fiziológiájával (Musurgia Universalis, 1650), az angol empirizmus antikartezianizmusának három reprezentáns példájával (Alexander Malcolm, Roger North, William Tans'ur) és a zenefelfogás 17. század elején bekövetkezett átértelmeződésének folyamatával foglalkozom. Kircher zenei fiziológiája a descartes-i életszellem-elmélet zenei érzékeléselméleti pandanja, mely gyökereiben Anaximenész pneuma-felfogásához nyúlik vissza. Ennek nyomán Kircher affektuselmélete a zenei mozgás keltette testi folyamatok illetve azok lelki következményeinek feltárásán alapul: a motus harmonici és a motus animi megfeleltetésén. A kircheri három tetrachord illetve a 12 tonus affektusábrázoló szerepe a platóni-arisztotelészi éthoszelméletnek barokk felújítása, melyben az éthoszoknak az affektusok felelnek meg. Ezeket Kircher összekapcsolja a hippokratészi-galénoszi négy temperamentum elméletével. Az angol zeneelmélet az olasz és a német gyakorlattal szemben nem tulajdonít túlzott fontosságot az affektusábrázolásnak. Alexander Malcolm szavaival élve a zene inkább a képzőművészetek mintájára a kellemes rajzolat és elrendezés (a ?design") által hat a hallgatóra, semmint az adott affektusok felkeltésének hatásmechanizmusával. Ebben a vonatkozásban sajátos módon a lessingi költészet és festészet viszonya fogalmazódik meg a zene és a képzőművészet kölcsönhatásában.
A barokk zeneelmélet szoros kapcsolata az antikvitás vonatkozó passzusaival, illetve a karteziánus etika affektustanával adja meg elméleti keretét munkámnak. Ezek az implikációk alapvetően meghatározták a modernitás első átfogó - barokk - zenei köznyelvének kialakulását, melynek művészetbölcseleti hátterében a reprezentáció fogalma áll. A modern zenefelfogás kialakulására alapvetően hatott az a gondolati perspektíva, hogy a zenemű az antik mintákon alapuló - a későreneszánsz imitációs poétikáinak közvetítésével - mimetikus reprezentáció során jelenít meg, többek között különböző affektusokat. A barokk zenei reprezentáció voltaképpeni kulcsa az affektusok ábrázolása, mert így jön létre a hatáskeltés legelemibb és legmeghatározóbb sajátossága. A barokk hatásesztétika ennek nyomán kapcsolódik össze a zenei nyelv megújulásával, átértékelődésével és átértelmeződésével. Ez alapjaiban a skolasztikus hagyományokból származó quadriviumba sorolt zene a triviumba való "átcsúszásának" folyamatában érhető tetten. Ennek elsődleges és korszakos jelentőségű elméleti és gyakorlati megvalósulása Monteverdi művészetében kulminálódik. Ebben a vonatkozásban két alapvető kérdés tisztázása volt elengedhetetlen: egyfelől a prima pratica és a seconda pratica Monteverdinél megjelenő különválasztásának platonikus esztétikai gyökerei, másfelől a concitato genere ("izgatott, felajzott stílus") és a stile rappresentativo mint határozottan affektusábrázoló zenei mozgásfolyamat zeneelméleti háttere. Mindkét vonatkozásban a szöveg-zene viszony radikális átértelmeződése érhető tetten, mely alapjaiban határozza meg a zenei gondolkodás következő száz évét. Ennek nagyszabású megvalósulása jelenik meg a Tancred és Clorinda párviadala című Monteverdi-műben. Itt a műelemzés segítségével tárom fel a seconda pratica és a concitato genere gyakorlati megvalósulásának feltételeit.
A második részt a hangnemkarakterisztikának affektuselméleti összefüggései zárják le. A Kirchernél is nagy szerepet játszó gondolat, miszerint maguk a hangnemek hordozzák a különböző affektusok megjelenítési képességeit ízig-vérig modernizált antik gondolat: a görög szüsztéma téleion éthosz-karaktereinek módosított változata. E kérdés a 18. század folyamán Rameau és Rousseau vitája nyomán hallatlanul széles körű spekulációknak adott teret a német zeneelméletben. Célom az volt, hogy ez utóbbit a lehető legtöbb oldalról megvizsgáljam. Ennek nyomán szükséges volt a hangnemkarakterisztika első nagyszabású modern leírásának, Johann Mattheson Újkeletű zenekar (1713) című művének vonatkozó részeit interpretálni, s az eredményeket összefüggésbe hozni a kor más jeles elméletíróinak állásfoglalásával. Így Johann Philipp Kirnberger és Friedrich Wilhelm Marpurg éles vitájával, illetve Carl Philipp Emanuel Bach, Johann David Heinichen, Johann Joachim Quantz és Leopold Mozart megjegyzéseivel. Ami a gyakorlati kérdéseket illeti, abban három egymással szorosan összefüggő kérdésre keresek választ: a különböző hangolási rendszerek, a lokális kötöttségű kamarahangok használata és a transzponálás problémájának hatására a hangnemkarakterisztikát illetően
A harmadik rész az affektusok kifejezésének és ábrázolásának gyakorlati anyagát dolgozza fel, a zenei retorikát. Alapvető kérdésem az volt, hogy az affektusok kifejezése során mely zenei-poétikai eszközök azok, amelyek a komponálás során létrehozzák az affektív zenei beszédet. E kérdés természetesen rendkívül tág dimenzióiban érinti a barokk zenét, s jellegénél fogva voltaképpen stíluskritikai vizsgálathoz vezet, mely műfaji kérdéseket, zenei dialektusokat, azon belül szerzői stílusokat érint, ezért szándékosan leszűkítettem munkámat a német musica poetica gyakorlatára. Tettem ezt azért, mert a korban e diszciplína nyomán válik a retorikus zenei beszéd gyakorlata a legkompaktabbá, másrészt voltaképpen benne testesül meg a zeneszerzés mind elméleti, mind gyakorlati kidolgozása. A musica poetica a kor német zeneszerzéstana, mely végső konzekvenciájában a barokk zenei poétika legösszetettebb szerveződésű anyaga. A figuratív zenei beszéd a lélekállapotok és a zenei reprezentáció megfeleltetésének eredményeképpen a felfokozott, érzelmi-affektív tartalomban erősíti fel - Johann Mattheson kifejezésével élve - a Klang- Rede, a zenei beszéd hatását. A zene szónoklathoz hasonlított szerepe korántsem puszta metaforikus kapcsolatot takar, hanem a nyelviség retorikai lehetőségeit plántálja át a zenébe. E felfogás történeti folyamata Joachim Burmeister Musica poeticájával (1606) veszi kezdetét. Célom az volt, hogy pontosan feltárjam Burmeister zenei retorikai alakzatainak antik gyökérzetét, jelesül Quintilianus Szónoklattana és a burmeisteri Musica poetica párhuzamos helyeit. A figuratív zenei beszéd retorikai és affektusábrázoló kidolgozásának sajátosságait demonstrálja Johann David Heinichen Generálbasszus-iskolájának (1728) az operaária invenciójának lehetőségeit taglaló fejezete. Heinichen gyakorlati demonstrációja egyúttal kiválóan bizonyítja az affektusok objektív felfogását és a retorika barokk zenébe történő átplántálását.
A zenei retorika utolsó nagyszabású elméleti és gyakorlati megtestesülése a kor irodalmában kétségkívül Johann Mattheson főművében a Tökéletes karmesterben (1739) valósul meg. Célom az volt, hogy Mattheson dallamfelfogása interpretálásának segítségével rekonstruáljam az inventio-dispositio-elaboratio-decoratio zenei retorikai szerkezetét a főmű illetve az 1737-es A dallam tudományának magva című értekezés alapján.
A dolgozat végén olvasható exkurzus az ábrázolás és kifejezés esztétikai kategóriáival foglalkozik, nagyrészt Hans-Georg Gadamer Igazság és módszerének képelméleti vizsgálatát felhasználva, annak megvilágítására, hogy a 18. század utolsó harmadától, az Empfindsamkeit stíluskörében fellépő érzelemesztétikától miként lehetséges leválasztani az affektusok kifejezésének barokk felfogását, mely alapvetően a reprezentáció 17. századi elméletén alapul.
Érdemesnek találtam három korábban megjelent tanulmányom felvételét a disszertációba függelékként. Ezek első darabja ifjabb Henry Peacham A tökéletes úriember (1622) című műve zenéről szóló fejezetének fordítása, annak bemutatására, hogy a 17. század közgondolkozásában a zene és annak hatása milyen szerepet töltött be szociológiailag. A másik kettő - Vivaldi Négy évszakjának előadóművészeti története, illetve Nikolaus Harnoncourt karmesteri pályájának értelmezése - azt hivatott megvilágítani, egyfelől a műértelmezés, másfelől egy előadóművészi életút értékelésének segítségével, hogy a disszertáció miként hordja magában implicite az előadóművészet kérdéseit, jelesül az utóbbi negyven évben lábrakapott historikus interpretáció sajátosságait. A barokk gyakorlat előadóművészeti felújulása maximálisan érinti affektus és zene kapcsolatát, s megerősíti a barokk zenére vonatkoztatott mai befogadói érzelmi elvárásokat is, mert - Johann Mattheson szavaival élve - összességében minden, amely affektusok nélkül való, nem jelent semmit, nem hoz létre semmit és értéke semmi."