"Idegesítelek? Akkor tedd le, és tûnj el, bazdmeg. Vágj fel egy nyulat, ebédelj meg, és tûnj a faszba." - mondta volt Hazai Attila a nyájas olvasónak a Cukor Kékség címû könyvében. A Szilvia szüzességében sem sokkal kedvesebb, mégis vannak, akik imádják. A brutális kortárs író életben pedig szõke, kedves mosolyú, és egyáltalán nem küldi el az embert a faszba.
Sokan lecsapják a könyvedet pár novella elolvasása után azzal, hogy ez az egész elviselhetetlen.
Nem tartom bajnak, ha nem tetszik valakinek, amit írok. Ez valahol azt is jelentheti, hogy tiszta erkölcsû ember, aki nincs elidegenedve a lététõl és hisz a közlés igazságértékében. A pulóver címû novella sajnos rosszfajta port vert fel, még az apám is felháborodott. Nem örülök annak, hogy beskatulyáznak a harsány dolgok miatt, amik a novelláimnak csak az egynegyedében vannak. De A pulóverrel tényleg volt egy olyan célom, hogy megbocsáthatatlan legyen, nem tudom megmagyarázni, miért. Van egy ilyen dolog velem, hogy az egész magyar kulturális életet, azokat, akik ezt az egészet képviselik, megátalkodott gazembereknek tartom, akiknek a hasát a saját puskám csövével kéne szétszaggatni. Nem tagadom, hogy ez a világképembõl fakadó indulat befolyásolt néhány novellám írásakor.
Sok írásodban az a megdöbbentõ, hogy van egy "befogadható" történet, amin egyszercsak csavarsz egyet, és a sztori teljesen abszurddá és tûrhetetlenné fajul. Mintha csak közben jutott volna eszedbe bedurvulni.
Pedig amikor leülök megírni egy novellát, már az egész történet a fejemben van, nemcsak úgy közben alakul a sztori. De ez a szerkezeti csavarás, amit bedurvulásnak nevezel, nekem nagyon fontos. Ezt szerettem például a Taxisofõr címû filmben. Sokáig nincs semmi konkrét cselekmény, ami elõrevinné a történetet, aztán egyszercsak jön az, ami nincs bekészítve. Van egy átlagos férfi, beleszeret egy nõbe, egyszercsak le akarja lõni az elnökjelöltet, aztán ez nem jön össze, és akkor helyette lelõ egy halom stricit, és a végén õ a jó hõs, aki megmentett egy leánykát a rossz útra téréstõl. Ebbõl más legalább három filmet csinálna. Ilyen dramaturgiával akartuk írni a Rám csaj még nem volt ilyen hatással címû filmet is Reich Péter barátommal. Hogy van dráma, de nem azonnal, meg nem sejtetésekkel, hanem egyszercsak, ugyanúgy, mint a valóságban. Nem? A valóságban is úgy van, hogy csinálsz és tervezel valamit, aztán egyszercsak egészen mást csinálsz és más történik veled, mint amit elterveztél. Nem?
Most, hogy a Szilvia szüzessége ekkora sikerrel, négy hónap alatt elfogyott, megpróbálnak a stílusod alapján valamilyen kategóriába sorolni?
Egyesek a minimalizmushoz kötnek és ezt el is fogadom, amennyiben ez egy a dialógusokra felhúzott, lényegre törõ, pontos és tényszerû történetmesélési stílust jelent.
Mi volt a cél a kis kresztáblákkal, amik rendszeresen evésre, szellõztetésre utasítják az olvasót? Ezeket sokan komolyan vették, mármint viccre, és végrehajtották õket, de olyan is volt, aki úgy érezte, ezzel telik be a pohár. Hogy nemcsak az írásaiddal bosszantod, de még hülyét is akarsz csinálni belõle.
Pedig más indíttatású célom volt a képekkel. Egyrészt nem szeretném a könyveimet képek nélkül megjelentetni. Amikor kicsi voltam, akkor is jól esett, ha jött végre egy kép egy könyvben. Másrészt az volt a kiinduló gondolat, hogy az olvasó az egész kötetet egyszerre olvassa el, hogy leköti, amit olvas, és ezek a kis javaslatok ehhez az egyszeri élményhez akartak segítségül lenni. A rajzokat egyébként Hecker Péter képzõmûvész barátom csinálta. Olyan képek kellettek, amik igazodnak a szöveg "minimalizmusához", amik a legegyszerûbb grafikai elemekkel fejezik ki a lecsupaszított mondanivalót. Ez persze kicsit pimasz is talán.
Nem túlságosan belterjes, amit írsz? Fõleg Pesten történik minden, leginkább csak néhány utcában a belvárosban, lehetõleg csak fiatalokkal...
Tudom, és nekem a belterjességgel nincs is semmi bajom, csak az, hogy ez egy negatívan használt szó. Számomra az, hogy olyanokról írok, amihez közöm van, csak azt jelenti, hogy hiteles akarok lenni. Egyébként is mi az, hogy belterjes? Taorminában vadidegenek nézték meg a filmünket, például a Tarantino, Atom Egoyan és John Waters, és azt mondták, hogy az egész élmény nagyon ismerõs, és történhetett volna ott is, ahol õk élnek.
A baráti társaságod egy meglehetõsen zárt és nem nagyon változó kört jelent?
Igen, azt hiszem. Középiskolában például volt egy baráti köröm, ami a legjobb társaság volt Budapesten, a legjobbképû fiúk tartoztak bele, én voltam a legcsúnyább és nem is értem, miért barátkoztak velem. Iszonyatosan tehetséges emberek voltak, de mára legtöbbjük disszidált és valahogyan elkallódott, eltûnt. Egyébként van egy olyan ötletem, hogy az embernek kéne tágítania azt a kört, amit ismer. Arra gondolok, hogy mondjuk megkérdezem magamtól, mi az, amit abban a pillanatban egyáltalán nem akarnék csinálni, és akkor azt igyekszem csinálni. Jó, azért nem minden nap cseszek így ki magammal. De szilveszterkor hallottam, hogy a Sportcsarnokban ilyen kortárs kommersz együttesek játszanak, és mondtam is a barátaimnak, hogy ide el kell menni, mert ilyet az ember sosem csinál, hogy ilyen helyre megy. De nem akartak jönni. Csak a barátnõm, mert az rendes. De aztán közvetítette a tévé és persze úgy döntöttünk, hogy ezt nem lehet kibírni. Aztán olyan lett a szilveszter, amilyen szokott lenni. Tehát ez pont nem volt jó példa a belterjességellenes akcióimra.
Mi jön a Szilvia szüzessége után?
Két éve próbálok megírni egy nagyregényt, eddig nagyon nem ment, de most úgy tûnik, sikerülni fog. Van egy kisregényem is, az a címe, hogy "A Szekeres fejfájása", de ez még nem jelent meg.
Mi az "üzeneted," ha egyáltalán szánsz ilyesmit az olvasóknak?
Amikor én még gimnazista voltam, akkor sokkal könnyebb volt, mert lehetett tudni, hogy az egész világ hazug, és velejéig romlott körülöttem. Hogy most mi van, azt ne firtassuk, de azért hazugság van, csak ez például egy rendes demokráciában nehezebben kiszûrhetõ. Nem akarok pesszimistának hangzani, mert optimista vagyok. Ez a hazugság az intézményekre, a struktúrákra vonatkozik, a magánkapcsolatokban szerintem létezik igazság vagy õszinteség. Tehát van ez a kettõsség és azért valahol legbelül talán mindenki anarchista. Meg van a keresztény/európai kultúra, ez az "odaadom önzetlenül" értékrend, ami nagyon csúnya dolgokká fajult sokszor. Szerintem kell, hogy az emberek tisztában legyenek a saját érdekeikkel, és ne szégyelljék ezt a szót. Csak persze egészségesek legyenek az ember érdekei, ne a másik gyötrése. Egészséges és felismert önérdekek talán nem eredményeznének ennyi kisszerû hamisságot és képmutatást, mint ami van.
Köztudott, hogy a kreativitásod nem korlátozódik az írásra. Pénzért, vagy hobbiból zenélsz?
Csak hobbiból. Elõször az I Love You-ban énekeltem, utána a körülbelül négy éve alakult Pepsi Érzés-ben. A Reich Péter gitározik, Konrád Miklós dobol, a szólógitáros Eichinger Miklós, a basszusgitárosok Mark Richards és Vajdovich Árpád, és eddig egy kazettánk jelent meg. Énekelek a Hazai Ízek együttesben is, amit Mund Erikával csinálunk. Én egy igazi zenei antitalentum vagyok, és teljesen képzetlen. Születetten hamis a hangom, a borzasztóhoz képest mostanra kezdett el javulni. A hallásom sajnos jó, úgyhogy meg kell tapasztalnom, hogy rosszul énekelek. Több elismerést és eredményt remélek az irodalmi munkáim nyomán, mint a zenei teljesítményemért. De azért nagyon szeretem csinálni. A Pepsi Érzéssel kisszínpados koncertet már nem is vállalunk, csak nagyot, például a Diákszigeten szeretnénk az idén is játszani.
Mibõl élsz az íráson kívül?
Amivel most pénzt keresek, az reklámszövegírás, minthogy Magyarországon egy két-három könyves író nem tud a könyveibõl megélni.
Bombera Krisztina
ELTE BTK
