Az utóbbi pár évben lejátszódott folyamatok jelentõs mértékben meghatározzák társadalmunkban az egyes elitek egymáshoz, illetve a fiatalabb generációkhoz való viszonyát, és egyúttal a társadalmi mobilitás és kitörés lehetõségeit is. Szalai Erzsébet közgazdász-szocilógus másfél évtizede folytat különféle kutatásokat az elittel kapcsolatban.
- Ön hogyan definiálná az elitet?
Sz.E:- Az elitnek két definiciója van. Az elsõ, hagyományosabb megfogalmazás Bibó István nevéhez fûzödik, és alapvetõen minõségi kritériumokat tartalmaz: azok a különlegesen okos, tisztességes emberek válnak az elit tagjává, akik predesztináltak arra, hogy pozitív magatartásmintákat mutassanak fel és a társadalmat vezessék, függetlenül attól, hogy ténylegesen vezetik-e vagy sem. A nyugati terminológia ettõl eltér, itt általában azokat értik eliten, akik a társadalom életével kapcsolatos legalapvetõbb döntéseket meghozzák. Bourdieu francia szociológus szerint háromféle tõke alapján lehet ide bekerülni: a legfontosabb a szociális tõke, amely tartalmazza a politikai tõkét is, a második a gazdasági, a harmadik pedig a kulturális tõke. Ez a meghatározás is rejt magában egy olyan tételezést, amely szerint a bekerüléshez valamilyen képességgel kell rendelkezni, még akkor is, ha ez nem egyéb, mint bizonyos kapcsolati rendszer elsajátítása vagy birtoklása.
- Valamely szakma önmagában rejti-e az elitbe kerülés potenciális lehetõségét, vagy ez elsõsorban személyes tulajdonságokon múlik?
- Azt hiszem, mindkettõ igaz. Minden társadalomban, minden korban vannak olyan szakmák, amelyek elitszakmának minõsülnek, olyan típusú tudást adnak, amivel más szakmákhoz képest könnyebben és gyorsabban lehet elitpozicíóba jutni. Ma ilyen a közgazdász szakma, de amikor én végeztem a szakot, még egyáltalán nem volt az. Hogy mi számít elitszakmának egy társadalomban, az attól függ, hogy az éppen uralkodó elit milyen tõkét értékel fel. Ugyanakkor minden korban léteznek olyan különleges képességekkel rendelkezõ emberek, akik bármilyen szakmában olyan kiemelkedõt alkotnak, hogy ezáltal az elit tagjává válnak. De a kettõ nem zárja ki egymást.
- A közgazdász mellett ma elitnek számítanak a jogász és különféle államigazgatási szakmák is. Mennyire függ össze ez a pillanatnyi kereslettel és mennyire hosszútávú tendencia?
- A jelenlegi kereslet kifejezi azt a hosszabbtávú tendenciát is, hogy a magyar társadalom és elitje a dez-intellektualizálódás irányába halad. Azáltal, hogy a társadalom uralkodó ethosza mindinkább az anyagi javak mindenáron való megszerzése, illetve a különféle hierarchiákban való akadálytalan elõrejutás, a humán tudás szerepe – amely a legkülönbözõbb tudományterületek összekapcsolásával képes a társadalom elõtt álló alapvetõ dilemmák megfogalmazására – világszerte mindinkább leértékelõdik. Nemcsak Magyarországon figyelhetõ meg a gazdasági elit rohamos térhódítása a többi elitcsoport rovására. Ahogyan azután rögzülnek a hatalmi viszonyok, úgy egyre kevésbé érdeke az elitnek, hogy más alternatívák felmerüljenek.
- Vannak-e ellentendenciák?
- Igen, ezeket a társadalmi porondon szereplõ generációkon keresztül közelíteném meg. Alapvetõen három nemzedéket különböztetek meg: a sajátomat- a beat-nemzedéket -, a harmincasokat, és a húszéveseket, akik lényegében a "nagy generáció" gyerekei. A beat-nemzedék, amely jelenleg a hatalmat birtokolja, nagyon jó informális érdekérvényesítõ képességgel rendelkezik a különféle struktúrák lebontásában, de mihelyt hatalomra jut, elbizonytalanodik. Mivel lebontásra szocializálódott, a hatalomban elveszti kreativitását. A harmincasok rendkívül nyitottak, fogékonyak és elég érzékenyek is, de õk az elõzõ nemzedék bûvkörében élnek. Nem tudnak felnõtt módon hozzájuk viszonyulni, hol radikálisan megtagadják, hol pedig fenntartás nélkül elfogadják õket. A mai húsz év körüliek viszont ismét hajlanak az átfogó kérdések boncolgatására. Míg a harmincasok pragmatikus gondolkodásúak és üzletorientáltak, addig a fiatalabbak mintha visszatérnének a komplexebb értékvilágok felé. Rendkívül érzékenyek, melegszívûek – 22 éves fiam és tanítványaim révén jól ismerem ezt a generációt. Ugyanakkor rendelkeznek azokkal a pozitív tulajdonságokkal, melyekkel szüleik nem: korábban jutottak ki külföldre, több nyelvet beszélnek. Talán azért hajlanak ismét az átfogó gondolkodásra, mert érzik, megvan a lehetõsége annak, hogy mire döntésképes pozicióba kerülnének, addigra már lezárulnak a társadalmi mobilitás csatornái. Tõlük várható majd egy komplex kapitalizmus-kritika is.
- Ez feltételezi azt is, hogy a húszévesek generációja élesen el fog majd válni…
- Igen, egyesek bekerülnek majd, mások pedig le fognak szakadni.
- Nyitottak-e az elõzõ generációk a soron következõvel szemben, vagy elképzelhetõ, hogy teljes õrségváltás lesz?
- Azt hiszem, a mai húszéveseknek nagyon kemény küzdelemre kell számítaniuk. Hogy teljes õrségváltás lesz-e, nem tudom, de a húszéveseknek, amennyiben radikálisan másfajta életstílust és gondolkodási modellt mutatnak fel, nagy konfliktusaik lesznek. Igen kemény ellenállásra lehet számítani, mégpedig olyan mértékben, ahogy a mai szellemi és anyagi javakat birtokló elit szellemi leépülése folytatódik. Úgy gondolom, ez a kör addig tudott aktív és kreatív válaszokat adni az ország elõtt álló dilemmákra, amíg nem került hatalmi pozícióba. Attól a pillanattól kezdve feladta ´harmadikutas´ tradicíóit, és csupán a nyugati modellek átvételében gondolkodott. Innentõl kezdve megindult lefele. Ezért már nem nagyon szereti, ha jönnek a fiatalok, és megpiszkálják azokat a tabukat, amik között õk már nagyon jól érzik magukat.
- Történtek már kifejezetten elitképzési kísérletek is - a Láthatatlan Kollégiumra gondolok…
- Az elitkérdéssel kapcsolatban nagyon ambivalens vagyok, mivel úgy gondolom, az elitet nem lehet elõállítani. A Bibó-i értelemben vett elit kitermeli önmagát, legfontosabb jellemzõje, hogy az elõtte álló nehézségek és gátak csak fokozzák virulenciáját. Sok mindent meg lehet tanulni könyvekbõl, magatartásmintákat is el lehet lesni, de azt nem, hogyan kell ilyen értelemben vett elitként élni és gondolkodni. Tizenkét évig dolgoztam a Pénzügykutatási Intézetben. Akkori munkatársaim közül sokan – Bokros Lajos, Surányi György, Lengyel László, Voszka Éva – valamilyen értelemben vett elitpozicióba kerültek, de amikor ott voltunk, egyikünk sem tudta, hogy ez elitképzõ. Utólag minõsült annak.
- A tandíj bevezetése és várható emelkedése a szakválasztást mindenképpen befolyásolja, de befolyásolja-e a különbözõ csoportok átrendezõdését?
- Nagyon erõsen. A tandíj bevezetése egy kompenzációs ösztöndíjrenszer nélkül annak a folyamatnak a része, mely szerint a már ma is egyre markánsabb társadalmi különbségek még élesebbé fognak válni. Ez a rendszer kifejezetten a már kialakuló kulturális hatalmi viszonyoknak és az elit kulturális monopóliuma megtartásának egyik eszköze.
Páll Kinga
ELTE ÁJTK
